Veres János: A bükkábrányi 8 millió éves mocsárerdő (Múzeumi Mozaik 7. Miskolc, 2007)

zel sem biztos, hogy a rögzült, mondhatni „bevált" evolúciós út jobb is, mint az emberi fajt jellemző flexibilis genetikai érzékenység. Hiszen a mocsárciprusok a bolygó speciális élettereire korlátozódnak, elsősorban éghajlati és élettani okok alapján, míg az ember a teljes bolygó életterének határait ostromolja. Kérdés kérdést generál, mindenki kedve szerint végigfuthat a neki tetsző irányelvek mentén szakterülete és vérmérséklete szerint! Végezetül, a múlt után a jövőbe tekintve: sok oly természettudományos módszert nem ismerünk ma még, mely később mindennapos lesz. A mi felelősségünk, hogy ezek a famatuzsálemek vizsgálhatóak legyenek a jövő ma még elképzelhetetlennek tűnő technológiáival is. A végleges konzerválás és a kiállítás egy (esetlegesen) a Pannon-tenger életterét bemutató múzeumban, mind ezt a célt szolgálná. A szénizotópos vizsgálatok pontosabbá válása nagyobb időintervallumok áttekinthetőségére is alkalmat nyújthat. A régészetben használt C14-es szénizotóp vizsgálat hozzávetőlegesen i. c. 50 000-ig nyújt megbízható eredményt oly módon, hogy a faévgyűrűkre alapuló dendrokronológia alapján kalibrálni kell. A kalibrálatlan adatokban egy i. e. 3000 év körüli dátum esetén 800 évnyi tévedés is lehet! Közérthetően szemléltetve ez olyan mértékű hibatényezőt jelent, mintha a hazánk történetében jelentős 1241-es muhi csata után a jelen tanulmány következne! (A sarkköri jégfúrások eredményeikben + 1 millió évet ölelnek fel.) Némileg utópisztikusnak hangzik, de akár a szénizotóp alapú vizsgálatok előrehaladásával, akár egy nagyobb és pontosabb fúró és fúrástechnika megalkotásával, de ezen földtörténeti időhatárok kutathatósága kitágulhat. Jelen természettudományos ismereteinket alapul véve tehát későbbi több milliós eredmények is kontrolálhatóak lehetnek a bükkábrányi mocsárerdő adatai alapján.