Pirint Andrea: Munkácsy Miskolcon (Múzeumi Mozaik 5. Miskolc, 2006)

Hóhér a lajtorjával (Tanulmány a Golgotához), 1882 körül Hangman with his ladder (Study for the Golgotha), around 1882 olaj, vászon / oil on canvas, 85x63,5 cm A Golgotán, második nagy Krisztus-kompozícióján Munkácsy a Krisztus Pilátus előtt befejezésétől kezdve dol­gozott. E kép nehezebb feladatot jelentett számára mind a korábbinál, mind a későbbi Ecce homorúi. A három éven át érlelődő hatalmas képhez természetszerűleg jó néhány vázlat és tanulmány készült. Az előmunkálatok érdekessége, hogy a keresztre feszített Krisztus alakjához a művész saját magát kötöztette keresztre, amiről fénykép készült, majd a festő később e fénykép alapján dolgozott. A Golgota szereplői két fő csoportot alkotnak. Egyik Krisztusé és a siratóké, a másik a szemlélődök és eltávozók csoportja. E kettő között kap helyet a kép egyik legárnyaltabban jellemzett alakja, a közönyös arckifejezést öltő zsidó ács, vállán létrával, baljában szekercével. Üres, semmitmondó tekintete a vérlázító részvétlenség szimbóluma. A gondosan kimunkált vég­leges karakter az itt látható tanulmányhoz képest csupán a köpenyt összefogó öv és a turbán színezésében tér el.

Next

/
Thumbnails
Contents