Pirint Andrea: Munkácsy Miskolcon (Múzeumi Mozaik 5. Miskolc, 2006)

Tájkép, 1880 körül Landscape, around 1880 olaj, fa / oil on wood, 11,5x21,5 cm Az aprócska festmény vázlatnak készült, amit nemcsak kis mérete és feljegyzésszerü előadásmódja jelez, de az is, hogy nem került rá emberi alak. Munkácsy nem becsülte az alak nélküli tájakat, és elítélően nyilatkozott az impresszionisták azon törekvéséről, amely a táj hangulatának visszaadására irányult. Kifakadását Malonyay Dezső jegyezte le: „Hangulat? Ne beszéljenek nekem! A fene hát az a hangulat, ha egy árva cigánykönyket sem tud becsületesen odapingálni a hangulatába? ... Tessék odaállítani valakit a tengerpartra vagy a bokor alá s amit annak az arca mond, azon lássa, hogy mi a hangulat. Hát iszen szép ez így is, szép, de üres...". Munkácsy állítólagos fenti szavai kitűnően vallanak emberközpontúságáról. Tájképein az emberi figura a mondanivaló jellegét volt hivatva meghatározni. Az utókor azonban nemcsak hogy jobban becsüli e tájképvázlatokat, mint maga Munkácsy, de egyenesen nagyra értékeli őket. Sokan már a művész életében azt vallották, amit Végvári Lajos 1958-ban így fogalmazott meg: „... tájképfestészetének legszebb darabjai azok a vázlatos képek, amelyeken ritkán látható emberi alak: a természet drámája, az elemek összecsapása fejeződik ki bennük...".