Borsod-Abaúj-Zemplén megye képes műemlékjegyzéke 4. Tokaj és környéke (Miskolc, 1992)
század óta a Monoky családé volt. 1566-ban a török megostromolta a várkastélyt és akkori gazdáját, Monoky Mihályt rabságba hurcolta. A 17. század végén Monok és várkastélya leányágon a Thökölyek és az Andrássyak birtoka lett, utóbbiaké maradt 1945-ig. Az erődfallal körülvett területen szabadon álló, egyemeletes, összetett alaprajzú, északnyugati sarkán hengeres saroktoronnyal. Az épület délkeleti homlokzatának közepén erősen kiugró tornácépítmény földszintjén és emeletén elöl két-két, oldalain egy-egy pilléres félköríves árkádnyílással. Timpanonjában az 1780-ig használt Andrássy címer. A földszinten gótikus ablakot találtak. A kastély íves záródású bejárata az északkeleti oldalon nyílik. A főhomlokzathoz hozzáépített loggia építészeti kiképzése barokk. Az emeleti részen festett sarokarmírozás, fekete-fehér színben, a párkány alatt futókutya díszítés. A kastélybelső falkutatásakor feltárták a korábban használt csigalépcsőt, az épület alatti pincehelyiségeket, s használatba helyezték az egykori belső pitvarból az emeletre vezető 19. századi lépcsőt is. A kapualj boltozata 18. századi, míg a földszint ma is boltozatos szobáit a 17. századtól a 19. századig bezárólag több periódusban boltozták be. A kapualjból nyíló nagy központi helyiségből nyílnak a földszint szobái, s a kapualj jobb oldaláról lépcső vezet le a pincébe. A várkastély feltárását és helyreállítását 1963-64-ben végezte el az OMF a VÁTI tervei alapján, s ennek során kerültek felszínre a reneszánsz ikerablakok és a 16. századi reneszánsz homlokzatfestés sok részlete. A külső erődfalban is van egy 16. századi hengeres bástya. A kastélyt a termelőszövetkezet korábban magtárnak, újabban irodák céljára használja. J.T. MONOKI VÁRKASTÉLY GAZDASÁGI ÉPÜLETE MONOK MJ Széchenyi u. 12. A 18. századi barokk épület a várfallal körülvett területen, a várkastély szomszédságában szabadon álló, téglalap alaprajzú, földszintes, kontyolt nyeregtetős. A kastély felőli hosszanti homlokzatán 11 püléres-kosáríves árkádos tornác húzódik. Ennek az épületnek a gondos karbantartására csak akkor kerülhet sor, ha a termelőszövetkezet a már többször elgondolt tervek szerint az istállókat és a trágyatelepét kiköltözteti a várfallal övezett területről, hiszen a jelenlegi használat mellett az 1964-66. évi feltárások után helyreállított kastélyon is további rongálódások, átfestések stb. mutatkoztak már 1982-ben, amikor azon épület tetőszerkezetének, külső vakolási munkáinak elvégeztetése vált szükségessé. J.T. ANDRÁSSY-KASTÉLY MONOK M Kossuth u. 15. Domboldalban, szabadon álló, egyemeletes, 1750 körül épült összetett alaprajzú épület, 19. századi klasszicista átalakításokkal. Egyik hoszszanti (bejárati) oldalán 7 + 3 + 7 tengelyes, lesarkított középrizalit ja előtt 19. századi négy dóroszlopos portikusz, fölötte terasz, mögötte a rizalit pilaszterekkel, felette tagolás. A hátsó homlokzaton 2+5 + 1 + 5 + 2 tengelyes ablakosztás, trapéz alakúan kiugró középrizalit, kétkét tengelyes oldalrizalitok. A homlokzatokat osztópárkány tagolja. Lépcsőházának oválisán áttört korlát- és vázadíszítése van. Az épület alápincézett. A földszinten fiókos donga és csehsüvegboltozatok találhatók. Az emelet - a díszterem kivételével - sík födémmel van lezárva. Az épület oldalszárnyának földszintjén 1770-7l-ben kialakított kápolna, me-