Borsod-Abaúj-Zemplén megye képes műemlékjegyzéke 3. Sajó völgye - Ózd környéke (Miskolc, 1992)

um építtette. Tömegéhez képest nagy főhomlok­zat fölötti torony. Az egyboltszakaszos ha jő kes­kenyebb. Szegmensívvel záródó szentély. Homlokzatait vakolatsávok keretelik, ablakai ko­sáríwel záródnak. Hajóját egyetlen nyújtott csehsüvegboltozat fedi, amely a sarkokban álló homorú pilasztereken nyugszik. Az orgonakarzat egyetlen félköríves nyílással kapcsolódik a hajó légteréhez. A korábbi fatemplomból származó, 1768-ban készült oltárképét erősen átfestették. K.L. RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM KISSIKÁTOR M Kápolnatemető A falu melletti dombon elterülő temető köze­pén áll. A rombadőlt román kori, 12. századi kör­templom alapjain 1764-ben épült. Ismételt megújítására 1833-ban és 1865-ben került sor. A kisméretű, kerek épület homlokzata tagolatlan, kis ablakokkal áttört. Fazsindellyel fedett, kúp alakú tetőzete fölött kis barokk harangtorony. A belső sík mennyezetes. 18. századi festett famennyezete restaurálás alatt áll. KZs. RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM ÓZD-SAJÓVÁRKONY MJ Dobó István u. A nagyméretű templom a középkori plébánia­templom helyén 1790-91 -ben, későbarokk, copf stílusban, az egri káptalan költségén épült. Fő­homlokzata előtt impozáns torony, párnatagos karcsú sisakkal. Hajója kétboltszakaszos, keske­nyebb szentélye kosáríwel záródik. Valamennyi ablaka kosáríves záródású, fölöttük füzérdísz, szemöldökpárkánnyal lezárt keretmező. A hajó és a szentély csehboltozatait keretező hevederí­vek erősen tagolt keresztmetszetű, nagykiülésű falpillérek párkányzatán nyugszanak. A középen

Next

/
Thumbnails
Contents