Bencsik János - Viga Gyula szerk.: A hegyaljai mezővárosok történeti néprajza : az 1987. október 19-én Mádon rendezett tájkonferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 22. Miskolc, 1965)
Takács Péter: Az úrbérrendezés Mádon
lér egy-egy gyalogos szüretelő, tehát szőlőszedő egyetlen napi napszámbérét, kezdetben 12 dénárt, majd fokozatosan többet, 1772ben már 18 dénárt volt köteles urának fizetni. A telekbérről csak annyit árultak el a lakosok, hogy a Szirmay grófok részén lakó, mintegy tucatnyi zsellér telekbérét 1771-ben „uraság székin kívül", tehát úriszéki döntés nélkül, önkényesen a gróf prefektusa „jelesül meg szaporította". Urbáriumot vagy contractust, tehát a földesúri szolgáltatást szabályozó és írásban rögzítő dokumentumot, a rusztikus közösség és földesúr között megkötött írásbeli szerződést nem ismertek az úrbéres lakók Mádon. Arra viszont határozottan büszkék voltak, hogy a „Város Lakossai mind Libertinusok lévén, egy őrőkőss jobbágy sintsen közöttök". A mádi úrbéres lakosok - sorsukat, megélhetésüket, jövedelmeiket ecsetelve - első helyen említették haszonvételeik között a mezőváros csütörtöki napon tartani szokott piacát - mert „itten sem Héti, sem pedig Országos Vásárok nem tartatnak" ugyan, de a piacukon nemcsak a más községek lakói által felhozott termékeket vásárolhatják fel, hanem maguk is haszonnal kereskedhetnek, amennyiben messzebb falvakban olcsón szerzett élelmet - búzát, rozsot, állatot - a mezőváros lakóinak haszonnal továbbadják. Fontos haszonvétele volt még a mezővárosnak a negyedévig Szent Mihály naptól újévig - gyakorolható bormérési, korcsmáltatási jog. A haszonvételek között emlegette a mezőváros úrbéres lakossága az oppidum határán lévő „cserje forma erdőttské"-ből földesúri engedelemmel hordható tűzifát is. A mádi úrbéreseknek azonban a legfontosabb megélhetési forrásuk - szegényeknek és módosabbaknak egyformán - „a városnak nagy, és jó, finum bor termő Szőlő Hegyei", melyeknek „nagyobb részében ... a' javát bírják" ugyan „rész szerint Földes Uraság, rész szerint pedig külső Urak" - extráneusok -, de a „lakosoknak és szegénységnek" éppen ezek biztosítanak „minden nap kézi munkával pénz keresésében jó alkalmatosságot". Szerényen vallják még, hogy ,,a' midőn az Ur Isten az Hegyeket megáldgya, az jó esztendőben, nem csak a' szin borbul, hanem az aszszu szőlőbül is, a' lakosok kész pénzt szoktak bé venni". Saját határukon kívül pénzt kereshetnek a zsellérek és egyéb renden élők a zombori, tállyai, bodrogkeresztúri és tarcali „jó, nagy és finum bort termő" promontoriumokon is. 8
