Bencsik János - Viga Gyula szerk.: A hegyaljai mezővárosok történeti néprajza : az 1987. október 19-én Mádon rendezett tájkonferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 22. Miskolc, 1965)
Páll István: Szabolcs megye és a hegyaljai mezővárosok kapcsolata a 18–19. században
got nyújtanak, és az szomszéd Hellységekbül az Hegy ally ai vásárokra és városokra menő nép jószágainak által szálításában pénzt kereshetnének, de az Ttes Uraság által hogy jobb haszna légyen az Tokaji Hídnak, az efféle hajózástúl és kereskedéstül el-tiltattnak, és azzal nem kereskedhettnek, ugyan ezért alkalmatos edényeket az hajókázásra nem is tartanak." (1772.) Az árucserében részt vevő termékek és javak közül legnagyobb arányú az állatok adás-vétele volt. Pazony és Viss lakosai főként marhákat hajtottak a Hegyaljára, más helységeknél csupán eladó „jószágokat" említettek a XVIII. század végi források. A hegyaljai és a környékbeli városok vásárai az alföldi kisebb és nagyobb állatok hegyvidékre való juttatásában játszottak fontos szerepet, bár - mint Szirmay Antal írja 1809-ben - ,,A' juhok számos seregeit vásárokon kívül is minden tavaszszal jó áron a' fel—földi tótok el hajtyák". A fölös mennyiségben termelt szántóföldi növények, zöldségfélék cseréjére a közeli településeknek a hegyaljai hetipiacok nyújtottak lehetőséget. Báj káposztát, hagymát és egyéb kerti veteményeket vitt vásárra, a többi taktaközi település lakossága is Tárcáira és Tokajba hordta fölös termékeit. A lecsapolások után a Rétköz falvai is bekapcsolódtak a hegyaljai városok piaci forgalmába: Demecser, Gégény, Pátroha, Rétközberencs káposztát, Gáva krumplit, Komoró dinnyét, Dombrád hagymát, Demecser, Taktakenéz és Paszab dohányt vitt a közeli és távolabbi vásárokra (utóbbi helységbe a hegyaljai asszonyok jártak dohányért; a kerítésre kiaggatott füstölnivalóért körtét, szőlőt, pálinkát adtak cserébe). A természetben talált javaknak is piaca volt a hegyaljai vásárosok zöme: az ibrányiak telente nagy hálókkal „gyalmászva" több száz forint értékű halat fogtak, s azt vagy a helybe jövő kereskedőknek adták el, vagy maguk vitték szekereken a hegyaljai városokba, „az hol jó pénzen mindenkor el kélt" a XVIII. század végén. A kékiek a XIX. században a Hegyaljától egész Nagyváradig hordták a halat. Egy másik árucikk, ami néhány Tisza menti település rétesmocsaras határában megtermett, már a szőlőtermesztéshez kapcsolódik: az 1770-es évekbeli összeírások egy tucat helységből jelezték, hogy lakóik a határban tavasszal szőlőkötő sást szedhettek, s azt a hegyaljai szőlős városokban hasznosan eladhatták. Ibrányban olyan nagy mennyiségben termett a sás, hogy egy ember egy nap 64
