Bencsik János - Viga Gyula szerk.: A hegyaljai mezővárosok történeti néprajza : az 1987. október 19-én Mádon rendezett tájkonferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 22. Miskolc, 1965)
Bencsik János: Mád társadalma
valamennyi krumplit, tételesen megszabott vacsorapénzt, vagy húspénzt (1 kg hús ára), sópénzt. Évente egy alkalommal, az ún. „bezárásakor ki kellett minden gazdának menni a legelőre az állatjáért, s ott külön fizettek egy csekélyebb összeget. Az ajándékok között tarthatjuk számon a kihajtáskor adott bort, szalonnát, pénzt. Borravalót kapott akkor is a pásztor, ha jelentette a gazdának, hogy futosott a tehene. A pásztorok karácsony estéjén kántálni jártak a falu gazdáihoz. A csordás trombitált, a kondás dudált. Majd az udvarban, az ablak alatt így köszönt: „Isten éltesse a gazdát!" Rigmusos mondókára nem emlékeztek adatközlőim. Ezért ajándék járt, kalácsféle, meg bor. Az utóbbit demizsonba gyűjtötték össze. A két pásztor nem együtt járt, mert esetenként más-más gazdához kellett menniük. Sokkal népesebb réteget alkottak a fuvarosok. Miután még az I. világháború után is tengelyen szállították a bort Kassára, Miskolcra, Sátoraljaújhelyre, hát kellett a lovasfogat. De akadt munkájuk az erdőben, a kőbányában is. Tíz-tizenöt szekér haladt egyszerre a távolsági fuvarral. Jellemző rájuk, - vélekedtek adatközlőim - hogy ha „szomjaztak", a mindig maguknál tartott kis fúróval lyukat fúrtak a hordók fenekén. így szívtak bort belőle. A lyukat e célra készített, s magukkal hordott faszeggel beütötték. Kádárok beszélték, hogy a javításra szoruló hordók egyikének-másikának olyan volt a feneke, mint a sündisznó. Tanúsították, hogy gyakran „csapolták meg" a fuvarosok. Idénymunkásoknak számíthattak a szőlőpásztorok, a szőlőcsőszök. 6 Munkájuk a szőlő érésének idejétől, augusztus közepétől a szüretig tartott. A megválasztott pásztor kötelessége volt, hogy 8 napon belül kiköltözzön a szőlőhegyre. Fekete kőből magának kunyhót készített, ahol szállásra rendezkedett be. Kunyhójában szalonna csurdításhoz szükséges nyársakat kellett tartania. A szőlőhegyek pásztorának jellegzetes felszereléséhez tartozott kalapja és két fajta kereplője: a kisebbet csattogóként, a nagyobbat röhögőként emlegetik. Felszereléséből kitűnik, hogy nem is annyira a szőlőtolvajok ellen, sokkal inkább a kártevő madaraktól védte a gondjaira bízott területet. A pásztorinas csattogóval, a felnőtt pásztor a 6. Kun D., A tokaj-hegyaljai bortermelés. Borsodi Szemle, 1973/1. 49. 105