Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Lajos Árpád emlékezete : születése 75., halála 10. évfordulóján rendezett emlékülés anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 21. Miskolc, 1965)

Környeyné Gaál Edit: Lajos Árpád életéről és munkásságáról

pott állást, ez egyben fontos lépés volt a végleges, igazán vágyott hivatás gyakorlását biztosító munkahely, a Herman Ottó Múzeum felé. Erről, és az 1965ig terjedő időszakról — mintegy önmagának is számot adva — a következőket írja: „1952-től régi vágyamnak megfelelően a múzeum dolgozója vagyok. Munkába kerülésem óta három könyvem jelent meg: a Borsodi népdalok, a Borsodi játékok, és a Borsodi balladajátékok. Negyedik könyvem, a Borsodi fonó ez év nyarán kerül kiadásra." Megemlíti a Herman Ottó Múzeum Évkönyvében és a Múzeumi Közleményekben megjelent tanulmányait is, a többi között egy nomád pásztor-kori ismeretlen népi hangszerről, a bükki mészégetésről, a szépmíves szűcsmesterségről és a Hór-völgyi fafaragásról írottakat. A népzene-népdal tárgykörében egy, a borsodi barkóknál elterjedt dallamcsaládról, a mezőkövesdi matyóknál megőrződött ősi dallam-szerkezetről és a sopentatóniának a borsodi népzenében való jelentkezéséről szóló írásai fémjelzik ezen időszak tudományos munkásságát. Az említett fórumokon kívül azonban szélesebb körben is publikált Lajos Árpád: elsősorban az Ethnographia és a Néprajzi Közlemények, valamint a Borsodi Szemle és az Észak-magyarország hasábjain közölt írásokat. A témák gazdagsága, — amint erre már a fentebb említett írások alapján is következtetni lehet - lenyűgöző. Népművészet, népnyelv, történelmi hagyományok, népszokások — felsorolni is nehéz lenne valamennyi területet, amelyek Lajos Árpádot foglalkoztatták, s melyekből kisebb-nagyobb terjedelmű és jelentőségű publikációi születtek. A publikációk által megrajzolt témagazdagság (lásd a cikk függelékének részletes bibliográfiáját!) mögött azonban jól kitapintható Lajos Árpád érdeklődésének három fő területe. Ezek a népi gyermekjátékok, a fonó és fonóélet valamint a népdalok, népzene kutatása. Tevékenységének ez a három vezérfonala, amely egész néprajzi munkásságán végighúzódik, s amelyekben leginkább kifejezésre jut néprajzi módszere is: a hihetetlenül sokoldalú, részletes gyűjtőmunka, melynek eredményei, tapasztalatai saját ismeretként, tudásként összegződtek a kutató Lajos Árpádban, Soha nem idegen, kivülálló gyűjtőként jelent meg az általa vizsgált településeken, hanem az ott élő emberek közösségének részeseként, aki egyszerre lehetett gyűjtő és adatközlő, tudós és barát, de mindenek előtt segítőkész, érdeklődő ember. Jól tükrözték ezt néprajzi ismeretterjesztő előadásai, melyeken egyaránt beszélt tudományról, saját élettapasztalatairól és gyűjtéseiről, mellette táncolt és énekelt, maga illusztrálva mondandóját színesen, lebilincselően. A megjelent írásokon kívül feltétlenül említésre méltó az igen gazdag, feldolgozatlan anyag a szerző hagyatékában, a HOM Néprajzi Adattárában. Az anyag kitartó szorgalmú, szerteágazó gyűjtőmunkáról tanúskodik, de tartalmi értékeire csak következtethetünk. Lajos Árpád tudományos munkásságával és közéleti tevékenységével mindvégig igyekezett életre kelteni a múlt népi kultúráját, és annak hasznos örökségével táplálni a kulturális tömegmozgalmakat. 6