Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Lajos Árpád emlékezete : születése 75., halála 10. évfordulóján rendezett emlékülés anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 21. Miskolc, 1965)
Ujváry Zoltán: Lajos Árpád folklorisztikai munkássága
rázzák, de arra a kérdésre, hogy voltaképpen mi a játék, nem tudnak feleletet adni, elsősorban azért, mert a játékra metafizikai szemlélettel tekintenek és a játékost, a játszó gyereket kiragadják a környezetéből. Ez a környezet a felnőttek környezete, amelyből a legkülönbözőbb elemek jutnak be a játékszeres és a társas játékba. A gyermekjátékok nagy részében olyan elemek vannak, amelyek a közösségi életformával, foglalkozásokkal, gazdasági élettel, társadalmi szokásokkal stb. függnek össze. Végső konklúzióként megállapítja: „a játszó gyermek nem csupán szórakozik, hanem alkot, s alkotásaiban egy kultúrált életmód megélésére készül fel, adott természeti és társadalmi környezetben . . ., a játék a gyermek spontán alkotó és közösségformáló tevékenysége, melyben a primitív ember kultúrájához fogható, hagyományossá vált kulturális elemek összegeződnek." A másik nagy témakör, amellyel Lajos Árpád szintén egész élete folyamán foglalkozott, a fonóélet, a fonóban folyó munka közösségi jellege, kulturális szerepe, a tradíció éltetőjének szintere. Szinte egy időben készült a domaházi gyermekjátékokkal a domaházi fonóéletről szóló közleménye. 8 Folklorisztikai gyűjtésében Domaháza meghatározó szerepű volt. Bizonyos tekintetben szerencsésnek tekinthető, hogy vándorlásai során Domaházára került. Ez a barkó falu szinte a legutóbbi időkig a leghagyományőrzőbb települések közé tartozott. Különösen gazdag hagyományt nyújthatott afolklóristának az 1930-as években. Egyébként a barkó falvakról általában elmondható, hogy zártabb közösségeikben a hagyományos kultúra lassabban változott. Csak mellesleg említem meg, hogy Lajos Árpádnak nyomban feltűnt a barkóságon tapasztalt sajátságos kultúra, amelyben számos eltérő vonást figyelt meg a szomszédos és távolabbi területekhez képest. Talán azért is foglalkoztatta a barkó népelnevezés magyarázatának a kérdése. A terminológia eredetére és értelmére előtte már többen tettek kísérletet. Mint a barkóságon gyűjtő kutató, úgy vélte, hogy szükséges véleményt nyilvánítania ebben —az egyébként véglegesen máig sem tisztázott kérdésben, ő is voltaképpen csak egy lehetséges — általa elfogadhatónak tűnő — magyarázatot ad, amely szerint a barkó „tarkaszőrűt", pontosabban „tarkanyakú parasztot" jelent. A pásztorok — akik elhárították maguktól ezt a megnevezést — a nótában így csúfolják a földműveseket: „Nem eszek én hamuba sült bodakot, / Nem szeretek tarkanyakú parasztot". E vélemény szerint tehát az eredet így alakul: tarka - barka - barkó. 9 A barkóság falvaiból a fonóélettel kapcsolatban jelentős anyag került közleményeibe és fő művébe, a Borsodi fonó-hu} 0 Jó érzékkel vette észre, hogy a fonók kitűnő színhelyei a tradíció hagyományozódásának és aktív gyakorlásának. A fonóházak a magyar népi kqzösségek életében sajátos munka- és szórakozási helyet képviseltek. Szerepük a néphagyomány megőrzésében, ápolásá10
