Viga Gyula szerk.: Fejezetek a Bodrogköz néprajzából : az 1986. szeptember 22-én Sárospatakon rendezett tájkonferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 19. Miskolc, 1965)
Janó Ákos: A Bodrogköz néprajzi irodalma
A bodrogközi ember táplálkozása a lecsapolás előtt eléggé egyoldalú volt. Kenyér helyett gyakran kövön sült lepényféléket fogyasztottak (Ecsedi István, 1925.a.), azt is néha a lápi növények terméséből vagy gyökeréből őrölt lisztből készítették. Mindennapi ételek voltak a hal, csík, vízimadarak húsa és tojásai, amihez legkönnyebben hozzájutottak. A gabona, krumpli (korömpe) és kukorica fogyasztása csak a termelő gazdálkodás kialakulásával vált általánossá. Az irodalomban mindezekről bőséggel vannak adataink és az újabb kutatások a közelmúlt konyhaművességét, a kenyérsütés, tejfeldolgozás, disznóölés szokásait is jól feldolgozzák. A táplálkozás ősi szokásainak a továbbélése, valamint a régi ételeknek az újabbkori étkezési kultúrába való beépülése izgalmas feladatokat adhatnak ma is a gyűjtőknek. A Bodrogköz településhálózatának kialakulásával, a települések morfológiai sajátosságaival a szakirodalom bőven foglalkozik (Valter Ilona, 1964,1969, 1974.a. és b., Princz Gyula, 1922, 1942, Ebner Sándor, 1925, Gunda Béla, 1935, Kiséry László, 1958, Dankó Imre, 1964.) Ugyancsak bőven találunk adatokat a telek, udvar, lakóház, tűzhelyek, melléképületek formájáról, az építőanyagok felhasználásáról, építkezési szokásokról, a házberendezésről, népi lakáskultúráról és azok változásairól is. Hiányoznak azonban a régi lakóházak és egyéb épületek szakszerű, pontos felmérései, az egyes szerkezeti formák helyi sajátosságainak vizsgálata, a még meglévő népi építészeti emlékek teljes dokumentálása. Területünkön a táji sajátosságokkal rendelkező épületek helyszínen történő megőrzésére, esetleg falumúzeumi célú felhasználására hatósági intézkedésekre is mihamarabb szükség volna. A lecsapolás után megváltozott életkörülmények a múlt század végén a kiélesedő társadalmi ellentétekben is megnyilvánultak. A mezőgazdasági művelésre alkalmassá váló földek az uradalmak birtokába kerültek, a szegény nép alól lassan kicsúszott a talaj, s a lápi világ megszűnése korábbi létalapjától fosztotta meg a lakosságot. A földosztó mozgalmak sikertelensége tömeges kivándorlásokat eredményezett. Az égető társadalmi kérdések gyakran foglalkoztatták a szakírókat (Mailáth József, 1898, Bodnár Péter, 1903, Lovas János, 1947, Balassa Iván, 1956.a. és 1967, Deák Gábor, 1965.), de a népi társadalom szerkezetére, a családszervezetre (nagycsalád), a birtoklási, öröklési jogszokásokra, a népi társadalom átalakulására vonatkozó ismereteink máig is hézagosak. A népi mesterségek között legkidolgozottabb a kender feldolgozásával járó háziipari tevékenység, melynek előzményei a lecsapolások előtti időkre nyúlnak vissza. (Dobrossy István és Fügedi Márta a kenderfeldolgozás munkamenetét és eszközanyagát szélesebb körbe ágyazó tanulmányai mellett !.: Kántor Mihály, 1961, Szolnoky Lajos, 1954.) A nád és gyékény felhasználása (Ébner Sándor, 1929.a, Kántor Mihály, 1929, Nagy Éva, 197 l.b.) szintén jelentős elfoglaltságot adott a lakosságnak, s ez a népi kisipari tevékenység is hagyományosnak, táji adottságokból eredőnek tekinthető. Ezek mellett csak 78