Viga Gyula szerk.: Fejezetek a Bodrogköz néprajzából : az 1986. szeptember 22-én Sárospatakon rendezett tájkonferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 19. Miskolc, 1965)
Viga Gyula: Néhány adat a pácini Karcsa hasznosításához
elvitték, de fogyasztották a helybeliek is: élve dobták a forró vízbe vagy a tűzbe, s az ollóban levő kevéske húst ették meg. A régiek piócát is gyűjtöttek. Főleg a falu fölött, az erdő alatti erekben lehetett megtalálni a nagytestű lópiócát, meg a hasznos vagy szelid rokonát. Gyógyászati célra csak az utóbbi volt alkalmas. Utóbb már csak cigányok gyűjtötték, akik más falvakban is házaltak vele, hangos „Piócát! Piócát vegyenek!" kiáltásokkal. A mai öregek is csak nagyszüleik elbeszéléseiből tudják, hogy egykor a súlyom is a gyűjtögetett anyagok közé tartozott, aminek a belsejét fogyasztották. Számukra ez már szinte hihetetlennek tűnik. Nem is igen van már súlyom a vízben, csak elvétve lehet találni egyet-egyet tüskés terméséből. Jelentős hasznot jelentett egykor a nád, amely a báró tulajdona volt, de felében vágatta a helybeliekkel. Alkalmanként 800-1000 kévére való is termett, amit nádvágóval, az erre a célra kialakított fél kaszával arattak. A kévéket ficfavesszővel vagy sással kötötték be, de használtak erre a célra nyárról megmaradt árpakötelet is. Rövid ideig nádgazdaság is működött a faluban, a termést stukaturnáddá dolgozták fel. Sokán vágták a Karcsa-parton a fűzfa hajtásait, de kosarat leginkább csak saját használatra kötött mindenki. Egy-két cigány család volt a faluban, akik a kosárkötésböl éltek: a faluban is árultak, de a környező településeken is házaltak portékájukkal. Gyékénymunkával az emlékezet szerint csak egy cigány család foglalkozott, akik szakajtót, méhkast, lábtörlőt fontak a gyékényből. A páklya, a gyékény buzogánya a gyerekek játékszere volt, ám kiszárítva füstölésre - pl. méhek kifüstölésére — is alkalmas volt. A Bodrogköz vizeivel kapcsolatban egykor sok hiedelem élt az itteni nép emlékezetében, melyek közül sokat rögzítettek az e tájon gyűjtő folklóristák, etnográfusok. 1 * A Karcsa vizével kapcsolatban ma már kevés ilyen gyűjthető, melyeknek egyik sajátos példája az alábbi történet: „A bátyám mesélte el, hogy kint volt egyszer, egy éjszaka a csónakkal a vízen, s egy hal, olyan volt, mint a menyhal, gyönyörű szép lányhangon énekelt. Megfogta az emelővel, de egyszer csak abból is kiugrott és gyönyörűen énekelt megint. Valami tündér vagy szirén lehetett." 12 Ma már a pácini nép nem kötődik olyan sok szállal a Karcsa vizéhez, mint elődei, nem népesíti be a vizet tündérekkel sem. A megváltozott életkörülmények - a természeti környezet többi részéhez hasonlóan — lazítottak a régi „viszonyon", átalakították azt. A Karcsa vize azonban ma is részese a páciniak életének, ha megváltozott módon is. Nem csak találkozóhely a fiatalok számára a nyári part, hanem a szülőhelyhez való ragaszkodás, az innen elszakadtak számára pedig a hazagondolás sajátos jelképe is. 71
