Viga Gyula szerk.: Fejezetek a Bodrogköz néprajzából : az 1986. szeptember 22-én Sárospatakon rendezett tájkonferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 19. Miskolc, 1965)

Bodó Sándor: A bodrogközi népi építkezésének vázlata

meg zsindely vagy nád. Kinn a legelőn (nyáron) karám volt. A karámot mindig vitték a gulya után, a téli, a nyári szállásra. Amikor a téli szállásról hajtották ki a jószágot a legelőre, abba az egész cselédség mozgósítva volt. Felkötötték a jószágokra a kongót, lassan hajtották ki, legeltettek, s estére kinn a legelőn elkészült a terjes tanya. A karám szállításakor egy szekérre 4-5 karámtagot tudtak felpakolni." Az első világháború után csökkent a földesúri marhatartás intenzitása, s tavaszonta a karcsai felinkerti majoból „nem vittek már 4-6 karámot a rétre, mint azelőtt."

28 A karcsai pásztor elbeszéléséből tehát az derül ki, hogy akolban csupán télen tartották a szarvasmarhacsapatokat, a nyári legelőn csak karám állott a pásztor segítségére. A gyűjtő által feltárt egyéb recens adatok azonban az aklot már a nyári legelő szerves részeként mutatják be. Gönyey S. az 1920-as években fotózta Nagyrozvágy határában azt az L-alakú aklot, amelynek egy rövid szakaszát kivéve — ahol deszkázott az oldal —, semmiféle védő falazata nem volt. Ugyancsak nem védte összefüggő falú akol az egykori Elágazás vasútállomás melletti tanyák marhaállományát sem. Az akol északi oldalát 1967 előtt semmi sem takarta. 1967-ben félig rakta fel trágyából a pásztor a falat, majd 1969-től — amikor a kis aklot egy L-alakú szárral toldották meg — bálázott szalmával rakták be az akol északi és keleti oldalát. Ugyancsak a falazat nélküli aki ok variánsait gazdagítja a semjéni Batoknya nevű legelő akla. A gulya akolját a pásztorok olyan helyre telepítették, ahol a meglévő élő fákat be tudták „építeni" az akol szerkezetébe. Ezt a gulyaenyhelyet a semjéniek félakolként ismerik. Az egyszerű, nyeregtetős szerkezet közepén végighúzódó oromgerendát 2-3 m-enként ágosck tartják, amelyhez szarufák, csatlakoznak. Utóbbiak a mindkét szélen 4-5 méterenként ágosőkón nyugvó sárgerendákon fekszenek. Ebbe a szerkezetbe ágasként 8 élő fa „épül be", kfélakol északi fala nyitott, bár alul 50 cm magasan száraz fű, falevél védi a marhákat. Mögötte 2 m-rel pedig földbe ásott tövű, sűrűn és függőlegesen álló, gallyakból épült szabályos fal van, melynek enyhely a neve. Ez a falazat az akol felől álló ágasokra és élő fákra támaszkodik, vízszintesen pedig alul-felül egy-egy pár összeerősített rúd fogja össze. A félakol északi oldalán fellelhető enyhely minden bizonnyal a másutt szárnyékként ismert pásztorépítményeknek egy módosult formája. Szintén az oldalfal nélküli tipus emlékét őrzi a kenézlői-balsai Tisza-parton álló termelőszövetkezeti akol. A hatalmas méretű épületből kettő áll egymás mellett, de mindkettő közepén két sor jászol fut végig, amelynek karikáihoz esténként lekötik az állatokat. Az akol típusú pásztorépítmények forma és anyag tekintetében több — három oldalon fedett — variánsa élt a Bodrogköz területén. A legegyszerűbb, s persze legelterjedtebb forma alaprajza olyan téglalap, amelynek" az északi és déli oldala 20-50 m hosszú, szélessége pedig 8-10m.Ez az alaptípus két módon változott. Egyik esetben (pl. Nagyrozvágy, Elágazás) L-alakúra bővült az akol, 41