Viga Gyula szerk.: Fejezetek a Bodrogköz néprajzából : az 1986. szeptember 22-én Sárospatakon rendezett tájkonferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 19. Miskolc, 1965)

Siska József: A Bodrogköz népmozgalma

Siska József A BODROGKÖZ NÉPMOZGALMA A Bodrog-Latorca Tisza által határolt, az Alföld északkeleti peremén fekvő történeti Bodrogköz az újkőkortól kezdve folyamatosan lakott vidék. A régészeti leletek alapján megállapítható, hogy elsősorban a magasabb fekvésű kistájakat választották letelepülés céljára az itt élő emberek. A Bodrogköz déli-délnyugati részét kevés dombbal tarkított mélyfekvésű terület, a Hosszúrét foglalja el. Az időszakos áradások, az esős évjáratok a XIX. századi átfogó ármentesítésig ezen a kistájon tették leginkább bizonytalanná a termelő gazdálkodást. A tájegység települési térképén a Hosszúrét helyén üres folt található, csak a folyószabályozásokat követő időkben kezdték benépesíteni földesúri majorokkal, szétszórt tanyákkal. A Hosszúrétből a Tisza és a Bodrog összefolyásának közelében egy háromszög alakú, összefüggő dombvidék: a Bodrogzug emelkedik ki. A Tiszamellék nyugati részén lapályok, a keleti felében homokhátak az uralkodóak. A Bodrogmellék, Karcsamellék, Ticemellék felszíne a legváltozatosabb: két vulkanikus eredetű szigethegy, számtalan domb és kisebb-nagyobb lapály váltja egymást. A domborzati adottságok alapján az ármentesítés előtti tájegységet három olyan körzetre lehet osztani, ahol a települések gazdaságföldrajzi helyzete nagy vonalakban hasonló: 1. Bodrogzug, 2. Tiszamellék nyugati része, 3. Tiszamellék keleti része, Karcsamellék, Ticemellék, Bodrogmellék. A településhálózatot, a tájegységen élők számát a domborzati viszonyok által elsődlegesen behatárolt termelő gazdálkodás mindenkori állapota határozta meg. A termelő gazdálkodás körülményeit a természeti csapások járványok, háborús időszakok gyakorisága, a termelésmódban és a társadalmi viszonyokban végbemenő változások is befolyásolták. A Bodrogközben az újkőkortól a magyarok letelepüléséig számtalan náció megfordult: a tiszai, zóki, füzesabonyi, pilinyi, gávai kultúra népei, a kelták, preszkiták, pannóniai császárkori barbárok, szlávok váltották egymást. A magyarok megjelenésére a tájegység 27 különböző pontján feltárt X. századi temetők leletei utalnak. A szasszanida övgarnitúrák, tarsolylemezek, szablyák, kengyelek, dirhemek alapján levont következtetés az, hogy elsősorban a magyarokhoz csatlakozott kabarok találtak ezen a vidéken új hazát. Valter Ilona, az Országos Műemléki Felügyelőség régésze leletek és írott források felhasználásával vázolta fel a Bodrogköz honfoglalásakori és középkori település hálózatát, amely szerint a XIII. század elején a Bodrogzugban 6, a Tiszamelléken 14, a Ticemelléken 22, a Bodrogmelléken 19, a Karcsamelléken 34, összesen 95 lakott hely volt a tájegységen.

l 9