Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Árucsere és migráció / a Tokajban 1985. október 28-29-én megrendezett tanácskozás anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 18. Miskolc, 1965)

Novák László: Mezővárosi migráció és árucsere (A „három város” példája)

kívül több gyermeke nem volt, 's Molnár János Jámbor és jó erköltsunek állíttatott Pánd Helysége elöljáró által, Lakosnak bevétetett"/ 9 A rosszerkölcsű emberek ilyen kegytől elestek, mint pl. 1824-ben az öcsödi születésű Pápai István, aki „alattomban be tsuszott és a' Vejének Flórián György Kanásznál tartózkodó külömben erköltstelen maga viseletéről esmeretes Bibinének vagy Dunna Katának meg esett Menyetske Leányával fajtalan életet él és minden tzél nélkül itt betyárkodik". 30 A XIX. század első felében többek között a környező tápiósági falvakból (Szentmártonkáta, Szele, Bicske, Nagykáta, Sáp, Farmos stb.), s távolabbi helységekből (Alattyán, Jászberény, Tar stb.), telepedtek meg béresek, szolgák Cegléd mezővárosban. Kecskemét és Nagykőrös is főként a környező falvakból, városokból (Kecske, Alpár, Tószeg, Vezseny, Csongrád, Szabadszállás stb.), de távolabbi vidékekről is fogadott be lakosokat, mint pl. a felvidéki vármegyékből (Zólyom, Tren­csén, Túróc, Árva, Nógrád stb.) sőt még Lengyelországból is. 3 * Míg a nagylétszámú, tömegszükségleti cikkeket gyártó mesterek (csizmadia, takács, kovács stb.) csak ritka esetben kaphatták meg a letelepedési engedélyt, a hiányszakmák, ritka mesterségek űzői könnyebben lakosokká válhattak a három városban. Példaként említhetjük, hogy Kecskeméten Klárik János - aki a Nógrád vármegyében fekvő Kisbéren született - miután négy évig legénykedett, s a „folyamodó erköltsére nézve a' helybeli B. Szüts Czéh által ajánltatnék, de egyébb aránt is nem lévén még a' helybeli B. Szüts Mesterek annyira el sokasodva hogy azoknak a s Czeheket a' folyamodóval szaporítani ne lehetne", engedélyt kapott a letelepedésre 1812-ben. 32 A német származású, de gyön­gyösi születésű Greber József szűcslegényt 1809-ben fogadták be lakosnak. 33 Bár a szabó­29. PMLCV Tan. jkv. 1834-1838. 438. sz. 186. pag. 30. PML CV Tan. jkv. 1824-1828. 22. sz. 22. pag. 31. Pl. Cegléden 1813-ban elhunyt Krnács Ádám a Zólyom vármegyei Alsómicsináról került el, Száméi György pedig a nógrádi Felsőmicsináról 1822-ben, Hegedűs Márton pedig a Zólyom megyei Mo­csáréi 1820-ban. PML CV Tan. Bírói végz. jkve 1812/13. 41. sz. 23. pag., 1829/33. 339. sz. 157. pag., 1819/20. 80. sz. 52. pag.; „Lengyel országi Fiú Ogyela Márton nevű, kiis Holrolara valónak mongya magát, N. Körösre jővén Kaszálni, történt hogy 23 . . több Kaszás Felföldi Tótokkal egygyütt ivott a' Magyarokkal a' Korcsmában". PML NkV Tan. Diárium Miscell. 1769-1771. 1770.jún. 27.99. pag. 32. BKML KkV Tan. jkv. 1812. 66. sz. 28-29. pag.; Másokat viszont elutasítottak: pl. „Guthaisz Károly Burkus országi születésű rostás Legény bé nyújtott folyamodó levelében elöl adván: hogy tanult rostás mesterséget ezen városban kezdeni és folytatni szándékozna" 1810-ben Kecskeméten, de mivel „magaviselete sem tetszvén, s mivel helybeli születésű rostás is akad", nem kapta meg a letelepedési engedélyt. BKML KkV Tan. jkv. 1810. 373. sz. 190. pag.; Ugyancsak Kecskeméten, Vass Mihály Gömör vármegyében levó' Benna község szülöttje, csizmadia legény kérte a letele­pedési engedélyt, de elutasították, mondván ,,A' Csizmadia Mesterek 'e Városban már külömben is szer felett el lévén szaporodva és ennél fogva a' folyamodóra ezen publicumnak éppen semmi szüksége nem lévén". BKML KkV Tan. jkv. 1812. 63. sz. 28. pag.; A kereskedőit sem számíthattak a tanács kegyére: „Perván János a' Pantsovai vég Határ őrizethez tartozó Hantsi Helységbül való születés és Szavits János Budai Lakos Rátz Kereskedők be jelentvék hogy itt az Kereskedés Ked­véért le telepedni és állandó Lakásaikat ide venni számdékoznának .. ezen tanátsi Gyűlés eleibe állíttatván meg intetteH hogy az városon lévő Dolgaikat egy holnapok alatt el intézvén innen minden további vonogatás nélkül Hazájokba takarodjanak" - szólt a végzés 1810. január 9-én. BKML KkV Tan. jkv 1810. 19. pag. 33. BKML KkV Tan. jkv. 1808/09. 271. pag. 77

Next

/
Thumbnails
Contents