Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Árucsere és migráció / a Tokajban 1985. október 28-29-én megrendezett tanácskozás anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 18. Miskolc, 1965)

Ujváry Zoltán: Vásári szórakoztatók, vándor mulattatók és a vásárt megjelenítő népi játékok

hagyományban is megfigyelhető (pl. panoráma). A második csoport anyaga pedig teljes egészében a népi színjátékok, a dramatikus szokáshagyomány körébe tartozik. A vásári játékok múltjára, kialakulására néhány adatból következtethetünk. A középkori joculátorokra, hegedősökre, lantosokra vonatkozó emlékek azt mutatják, hogy színjátszók is működhettek, akiknek a műsorán az ének és a játék együtt fordult elő. A főúri udvarokban megforduló mulattatókon kívül nyilvánvalóan voltak olyan vándor hegedősök, játékosok is, akik az országot járva vásárokon és egyéb sokadalmakon bemutatott előadásaikkal keresték kenyerüket. E tekintetben különösen fontos egy magyarországi zsinati határozat 1279-ből, amely úgy rendelkezett, hogy a papok a mimusokat, a histriokat és a joculatorokat ne hallgassák.

1 ° A mimus, a histrio elsősorban az alakoskodó, a játékkal szórakoztató személyeket jelentette. Róluk ilyen néven alig történik említés, noha a középkorban Itáliából elindulva Európában mindenütt megjelentek, s Magyarországra is eljutottak. A mimusok és a histriok működése állt legközelebb a színjátszáshoz. Ez utóbbiak neve eltűnt a magyar nyelvből (a nép nyelvében valószínűleg elő sem fordult), a nép száján minden mulattató zsonglőr, bohóc, mórió vagy éppenséggel komédiás volt. Ez utóbbi terminológia a 18. századtól kezdődően általánossá vált, s éppen a vásári mulattatókra vonatkozóan. Az imént említett histriok azért érdemelnek figyelmet, mert énekes alakoskodók voltak. Nemcsak néma jeleneteket mutattak be, hanem szöveggel, dallal kísérték rendszerint a nép mulattatására legalkalmasabb bohózatokat. Az etruszk eredetű histriok Rómában „eleinte kizárólag némajátékokat adtak elő, temetéseknél kifigurázták a halottat; majd beszéltek is ahhoz, amit taglejtéseikkel bemutattak; apró rögtönzésekkel állottak elő, melyek jóformán önálló darabokká nőtték ki magukat. Bennök gyökeredzik az olasz Paprika Jancsi (Pulcinello) vígjáték is. A középkorban újra felszínre jutnak, de részben más neveken."

11 A magyarországi mulattatóknak regös, tombás, pakocsás, igrec, kobzos, hegedős volt a nevük.

12 Szerte Európában elterjedt a jongleur elnevezés, amelynek az eredetije, a latin joculator az ún. társalgási nyelvben már a VIII. században ismert volt, s a magyarországi mulattatókat a források többnyire ezen a néven emlegetik.

13 A joculator szerepét vitte a német Spielmann, aki egyaránt „értett a kötélen táncoláshoz, késdobáláshoz, állathangok utánzásához, bábjátékhoz, tánclejtéshez, mindenféle tréfához és szemfényvesztéshez; medvét táncoltatott vagy majmot mutogatott és különféle zeneszerszámokon játszott, némelykor kettőn is egyszerre. Tudott nevettető jeleneteket eljátszani, bohóságokat elbeszélni és komoly költeményeket, különösen legendákat, chansonokat előadni. Az egyháziakkal állandóan hadilábon állottak. Helyről helyre vonultak; majd egy lovagvárban énekeltek, majd egy paraszt csapszékben vagy vásártéren. 10. PÉTERFFY Carolus 1741-1742. I. 107.; SEBESTYÉN Gyula 1900. 11.; SEBESTYÉN Gyula 1902. 110. 11. A halottat kigúnyoló játékok nem érdektelen összevetésre kínálnak lehetőséget a magyar és más temetési paródiákkal. L. M. 9. k. 246.; A hisztió említésére SZABOLCSI Bence 1928. 228. 235. 12. SEBESTYÉN Gyula 1900. 11. 13. PAIS Dezső 1953. 2.; Vö.: SZABOLCSI Bence 1928. 218-236. 30