Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Árucsere és migráció / a Tokajban 1985. október 28-29-én megrendezett tanácskozás anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 18. Miskolc, 1965)

Viga Gyula: A gyümölcs a népi árucserében

pontok lényegében a múlt századig meghatározó jelentőséggel bírtak, s elsősorban az ország keleti részében népünk sokáig szinte csak a vízparti területek vadon növő gyümölcsfa csoportjait hasznosította.

3 Még az oly nagy jelentőségű szabolcs-szatmári gyümölcskultúra fészke is a Tisza és Szamos árvízjárta ártereinek hátsága, s a XVIII. században a Tisza-völgyben és a Rétköz árvízjárta területén a gyümölcsfa-koncentráció négy-ötszöröse a megye más területén tapasztalhatónak.

4 Nem csupán az eltérő táji adottságok, a gyümölcstermesztő körzetek kialakulása indukálhatott azonban termékcserét a különböző vidékek népessége között, hanem az is, hogy az egyes gyümölcstermesztő tájak is eltérő gyümölcsfajokat termeltek, más-más növénykultúrát műveltek. Amíg ugyanis a húsos gyümölcsök (szilva, alma, körte) mindenütt közönségesen megteremtek, addig a dió, mogyoró, gesztenye inkább a hegyvidékek és dombságok kedvelt fái. Amíg a Dunántúl főleg gesztenyetermő terület volt, addig az északi, keleti és déli hegyvidéki megyékben (Nyitra, Borsod, Szatmár, Arad, Valkó) elsősorban diós ligetek termettek.

5 A nedves ártéri talajokat elsősorban az alma, a körte és a szilva kedvelte.

6 S, hogy a kép még differenciáltabb legyen, utalnunk kell az egyes gyümölcsfajokon belül a tájfajták kialakulására, valamint arra is, hogy az azonos gyümölcsfajták is eltérő időszakban értek be az ország különböző pontjain, s ennek, illetve a táji adottságoknak megfelelően sajátos tulajdonsággal bírtak; ez ugyancsak szerepet kapott — mint később majd látjuk — a gyümölccsel való kereskedelemben. A középkori gyümölcskereskedelemről nincsenek igazán megbízható adataink. A források természetéből következik, hogy elsősorban a nemesi udvarok gyümölcsfogyasztásáról, az ezzel kapcsolatos ajándékozásokról, gyümölcskivitelről vannak információink.

7 Mindezek — elsősorban a XVI—XVII. században — jelentős nyugat-európai, főleg Szilézia és Németország, illetve Szászország felé irányuló gyümölcskivitelről tanúskodnak, amely főleg a szilvával, cseresznyével, barackkal, szőlővel folyhatott, s amelynek közvetítői — Rapaics Raymund szerint - talán morvák és csehek lehettek.

8 E kereskedelem volumenét nem ismerjük, a szállítás korabeli lehetőségeit figyelembe véve azonban óvatosságra intenek ezek az adatok. Az mindenképpen figyelmet érdemel, hogy a különböző gyümölcsfajták elterjedésének iránya — főleg a Balkán és Nyugat-Európa felől — talán jelentős gyümölcskereskedelem nyomjelzője, s ezt hangsúlyozzák a rendkívül nagy számban előforduló, alkalmanként igen nagy múltú gyümölcsnevek is. Nem zárható ki azonban, hogy itt nem csupán vagy nem elsősorban az érett gyümölccsel való kereskedés játszhatott szerepet, hanem a nemesi kertek számára érkező újfajta oltványok, csemeték is. 3. BELENYESY Márta 1955. 25. 4. KUKNYÓ János 1973. 58, 61.; ANDRÁSFALVY Bertalan kutatásai hívták fel a figyelmet a Duna mente ártéri gyümölcsöseinek nagy jelentőségére. Vö.: ANDRÁSFALVY Bertalan 1963. 271-305.; ANDRÁSFALVY Bertalan 1973. 37-39.; ANDRÁSFALVY Bertalan 1975. 250-273. 5. BELENYESY Márta 1955. 25. 6. ANDRÁSFALVY Bertalan 1975. 251. A gyümölcsfajták differenciáltságához vö. még: GYÖRFFY István é.n. II. 195. 7. Vö. pl: TAKÁTS Sándor 1917. 358-377. 8. RAPAICS Raymund 1940. 111-112, 126-128. 176