Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Árucsere és migráció / a Tokajban 1985. október 28-29-én megrendezett tanácskozás anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 18. Miskolc, 1965)

Bencsik János: A folyók elválasztó, a révek összekötő szerepe a paraszti árucserében

kását, vagy kész lisztet is szállítottak a hegyaljai vásárokra.

1 ° De füstölt szalonnával is vásároztak az említett hajdúvárosiak.

1 x Az előbbi, a XVIII. századvégi kép a kereskedelmet a XIX. század második feléig, nagyjából a vasútvonalak kiépüléséig jellemezte a Tisza két partján levő településeket. Tudunk arról, hogy az 1950-es évekig a kistájak jelentős vásárait szekereken közelítették meg az eladni avagy vásárolni szándékozók. De a nem vásárra irányuló szekerezés is megmaradt a két part között. Sőt újabban a gépkocsiforgalommal bonyolított magánkereskedelem is megérdemli figyelmünket. Egy-egy jó lisztet őrlő malom kedvéért — ilyennek ismerték a dadái malmot — is szívesen keltek át a Tiszán őrletni. Ugyanilyen vonzást gyakorolt egy-egy jó olajütő vagy pálinkafőző is, sőt az 1950-es években a geleji szűcsmester műhelye is. Tiszaladány és Tiszadorogma szép és jó fűzvesszőből készített áruikróLis ismertek voltak.

12 A rászorulók és az élelmesek a Tisza partján és az ártéren termett vesszősöket kitermelésre árendálták. A nyers vesszőt ladikon vagy nagyobb tételben szekérre rakva hidason szállították át a Tiszán. Kosarukat, fazsokat, faroskasokat kötve a vesszőből, háton cipelték a környező piacokra. A távolabbi vásárokra már szekérrel szállították, a ladányiak például Erdőbényére, Olaszliszkára, Encsre vagy éppen Balmazújvárosra is eljutottak fűzárujukkal. A szóba hozott táj szegényemberét kenyérkereső foglalkozása is arra kényszerítette, hogy igénybe vegye a révet, hogy átkeljen a Tiszán. Levéltári források vallanak arról, hogy a nánásiak a XVIII. századtól a keresztúri szőlőhegyekre jártak kapálni.

13 A szőlőművelés a későbbiekben is mindig jó munkaalkalom maradt. Az eszláriak például rendszeresen jártak a tarcali, a tokaji és a keresztúri szőlőhegyekre, egészen a Meszes-dűlőig, ahol mindenfajta munkát vállaltak. Tavasztól, a szőlő nyitásától, mikor kezdődött a munka, éven át rendszeresen jártak munkába, következésképpen a tiszai réven is. Azok akiknek nem volt biztos helyük, már vasárnap délután elindultak, átkeltek a réven és gyalogoltak Tokajba vagy más város szőlőhegyeire. Akiknek már biztos munkahelyük volt, azok ráértek hétfőn reggel, inkább hétfőn hajnalban indulni. Hátukon a heti élelemmel rakott tarisznyával, igyekeztek a gazdához és szombaton fejezték be a hetet. Idegenben rendszerint valamelyik állattartó gazda tehénistállójában, a jászolban éjszakáztak. Ezért az állatait reggel megétették, megitatták, az istállót kitakarították, felseperték. Az idősebbek, a gyengébb fizikumúak inkább a napszámos munkát vállalták. Akik bíztak erejükben, a szakmány munkát jobban kedvelték. Nem egyszer a vincellér is szakmányra adta a munkát. 10. Uo. fasc. XXV, No. 583. 1756. „Tokaji vásárban 6 köböl árpát, 2 köböl búzát, a keresztúri vásárban 3 sák búzát, 4 sák árpát, 1 sák kását (adott el)." fasc. XXV. No. 582. 1756. „Hát a Mátyás napi Keresztúri vásárban micsoda életet vittél és mennyit? Négy Sák Búzát, hatvéka Kását." fasc. XXXII. No. 986. 1769. „Hegy alá mentünk liszttel. .." 11. ír. Fasc. XXII. No. 505. 1752. „...két szalonnáját vittem Szebenyinével Vencsellőre, onnét Liszkára, Elmenvén együtt Mádra (is)." 12. KOZÁK Barnabás 1976.129-135. 13. ír. fasc. XIX. No. 418. 1749. „32 éves Sándor János (...) Tokajba igyekezvén kapálni innét, a Zoltán Vendég fogadójába harmad magával érkezett volna .. ." Fasc. XXIV. No. 555. 1754. „Horvát Ilona ... Kapástól kaptam a Keresztúri hegyen . .." 149