Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Árucsere és migráció / a Tokajban 1985. október 28-29-én megrendezett tanácskozás anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 18. Miskolc, 1965)

Solymos Ede: A dunai halászok árucsereviszonyai

A pesti halpiac árusító sátrain ugyancsak neves halászfamíliák neve volt olvasható. Ők is a céh tagjai voltak, fiaikat szegődtették, szabadították, s ifjabb korukban valamely bérletükön dolgoztatták, vagy az ottani halászat irányítását bízták rájuk. Mert volt bérletük, a Tiszán, az Al-Dunán, a Balatonon, közben vagontételben hozatták a halat Orsováról, a cseh tógazdaságokból, és bárkaszám vásárolták a dunai halászoktól.

12 A nagyhalászok azonkívül, hogy környéküket ellátták, a fogás zömét tovább adták. Gyakori volt, hogy a kereskedő a parton várta a hálóhúzás eredményét, és azonnal szállította tovább. Máskor a halászok küldték — leginkább Pestre. Avasúti szállítás megindulása után vízzel telt kádakban ún. vonákban, vagy kosárba, ládába csomagolva szállították. Korábban bárkával vitték az őszi hónapokban a halat. Hogy mennyire összefonódhatott a halkereskedő és a halász foglalkozás, arra jellemző példa a pécsi halászcéh. Az iratok mindenütt halászokról beszélnek, halászatról azonban soha. Annál többet a halkereskedelemről. A Dráván és Dunán felvásárolt halat vitték a pécsi, esetleg távolabbi piacokra is. Nincs vizük, nincs inas, nincs legény, csak halvásárlás.

13 A Batthyány levéltár publikálatlan adatai azt mutatják, hogy még az ilyen főúri uradalmak is foglalkoztak halkereskedelemmel. A 16. században a hódoltsági területen a törököktől, vagy magyar halászoktól vásárolták össze a halat, amit tengelyen szállítottak Körmendre, majd a grazi piacra.

14 Csak néhány éve, hogy egy másik kereskedelmi forma is kirajzolódott a levéltári anyagból. Az 1700-as években a kalocsai uradalom vizét győri halászok árendálták. Már ott feltűnt, hogy a bérlők egyike búzával is kereskedik, hajói vannak.

15 Világosabbá vált a kép három győri halkereskedő peranyagán át.

16 Ebből megtudjuk, hogy akkoriban Győrben több olyan - nevük alapján magyar, sőt nemes - ember élt, akik kisebb csoportokban társultak „bárkabéli kereskedésre". A Duna alsó szakaszán fekvő uradalmakkal szerződést kötöttek, hogy az őszi lehalászások zsákmányát megvásárolják. Többszáz mázsa befogadóképességű bárkákkal ereszkedtek le, s azokat megtöltve, lovakkal vontatták vissza. Egész télen bárkában tartották a halat, s a nagyböjtben dobták piacra, ill. küldték Bécsbe. A szállítás alatt a hal 50%-a általában elpusztult, de így is tekintélyes nyereségre tettek szert. Legutóbb Szilágyi Miklós közöl hasonló adatokat a bátaszéki uradalomból. Ugyancsak győri és mosonmagyaróvári halkereskedők pereskednek, ezúttal az uradalommal.

17 E néhány adat is azt bizonyítja, hogy itt nem elszigetelt jelenségről van szó, hanem egy jól bevált rendszerről. A kereskedelemnek ezek a formái lényegében egész a felszabadulásig megmaradtak, ami változás volt, az inkább a szállítási módok modernizálásában következett be. 12. SMJ 1917.138. 13. SÓLYMOS Ede 1967. 183-191. 14. GAÁL Károly szíves szóbeli közlése 15. SÓLYMOS Ede-SOLYMOSNÉ GÖLDNER Márta 1978. 16. SÓLYMOS Ede-SOLYMOSNÉ GÖLDNER Márta 1979. 271-284. 17. SZILÁGYI Miklós 1984. 337-351. 138