Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Árucsere és migráció / a Tokajban 1985. október 28-29-én megrendezett tanácskozás anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 18. Miskolc, 1965)

Lukács László: Vándorkereskedelem a Mezőföldön

módja, foglalkozása terén nagyjából az 1940-es évekig nincs lényeges változás. Fényes Elek 1860-ból is azt írja az oroszlányiakról, hogy szén-, mészégetéssel, fuvarozással foglalkoznak. 'Ezek miatt gazdaságaikat elhanyagolván lovaik nagyon elcsigázottak.' Bizony a fuvarozás, mint jobb kereseti forrás, még a XX. század első felében is főfoglalkozás marad az élelmes oroszlányiaknak. Nemcsak fát, szenet, de edényt is fuvaroznak a meszesek. Egészen Komáromig, Hatvanig eljutnak, sőt még a Duna északi partjára is, s hangos „Meszet vegyenek" kiáltással ajánlják portékájukat. Már éjféltől hangos az utca a kocsizörgéstől. Egy kis szalonna, kenyér, hagyma az útravalójuk. Mennek, amíg el nem cserélték a portékát gabonára. Egy mérő mészért egy mérő gabona járt. Ha kedvező alku adódott, a gabonát tovább cserélték edényért, ezért-azért,s csak az utoljára cserélt gabonát hozták haza. Sokszor egész nyáron át oda voltak. Jártak csapatostul az Alföldre is aratni, nyomtatni lóval. 1780 óta a zsemlyéi (vértessomlói) bányából is fuvaroztak szenet az Alföldre."

40 Befejezésül a csak alkalmi képárulással foglalkozó vendetekről és a bosnyákoktól szeretnék szólni. Valódi vándoralakoknak a Mezőföldön pusztáról pusztára járó, a családból kiszakadt, rendszeres munkát nem folytató, lelkileg sérült férfiak, a vendetek számítottak. ILLYÉS Gyula vándollóknak nevezte őket a Puszták népében.

41 GUNDA Béla tanulmányából tudjuk, hogy a vendetek Kismartonban és Szentlászló-pusztán is feltűntek, valami ősi ösztön hajtotta őket pusztáról-pusztára.

42 Sárosdon Gyimesi Károly (sz. 1924) az Aba melletti Kajtor-puszta birtokosának fia beszélt arról, hogy a vendetek festményekkel házaltak: „A legszegényebb koldusi sorban élők voltak. Úri vagányok is akadtak köztük, akik Csekonics bárót játszották. Képeket árultak, olajfestményeket, festőktől vették át és házaltak vele. Komoly szellemi képességük volt, a viccek tárháza volt a fejükben. Kóklereknek is nevezték őket. Rendesen voltak felöltözve, volt akin csokornyakkendő is volt, csikós öltönyben és pepitában. Némelyiknél esernyő vagy gombos sétapálca is volt. Utóbbit az ujjai között pörgette, ez nagyon tetszett a pusztai gyerekeknek. Mesélni jól tudtak, például Toldiról, kívülről tudták Arany János szövegét, volt olyan vendéi aki a modorával leszerelte az egész családot, rögtön meg is ebédeltették. 5—20 pengőért adtak egy vászonra festett képet. Még gyűrött ruhában is elegánsan hatottak. Az ököristállóban éltek, 35—45 év körüliek voltak. Ittak, elzüllöttek, egyik kocsmából keveredtek a másikba, elvesztették teljesen az akaratukat."

43 A bosnyák árusokkal a közelmúltban több alkalommal foglalkozott néprajzkutatásunk.

44 Szerb-horvát anyanyelvű bosnyákok, babkárosok, a mezőföldi falvakban, pusztákon is kínálták portékájukat.

45 Az 1909-ben megjelent, ma már néprajzi szempontból is figyelmet érdemlő Rendőri Lexikon szerint magyarországi megjelenésük korábbi BoszniaHercegovina 1878-as okkupációjánál: „A közönségesen bosnyáknak nevezett házalók leg40. UGRIK Aliz: Oroszlány monográfiája. Néprajzi Múzeum Etimológiai Adattára, Budapest. Lelt. sz.: 13 630. 41. ILLYÉS Gyula 1936; 215-216. 42. GUNDA Béla 1983. 14-15. 43. A mezőföldi Vendelekről részletesebben: LUKÁCS László 1983. 188-189. 44. DANKÓImre 1981. 81-88.; DANKÓ Imre 1982. 105-110. 45. GUNDA Béla 1983. 11. 123