Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Árucsere és migráció / a Tokajban 1985. október 28-29-én megrendezett tanácskozás anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 18. Miskolc, 1965)

Nádasi Éve: Piacközpontok és jellemzők a Dél-Dunántúlon a századfordulótól napjainkig terjedő időszakban

csupán esetleges, mintsem általános lehetett, ha pedig általános, akkor volumenét tekintve mindenképpen kisebb jelentőségű volt, mint ahogy ő állítja. 8 Vagyis azok a kereskedelmi kapcsolatformák, amelyek tradicionális viszonyok között alacsony százalékot képvisel­nek, semmiképpen sem tekinthetők közgazdasági értelemben vett rendszeres piaci kap­csolatoknak, különösen, mivel a kényszerelem — a megélhetés kényszere — jelentős sze­repet játszhatott kialakulásukban, fennmaradásukban. Továbbá, ha ezek tényleg piaci kapcsolatok lettek volna, az egyéni érdekeltség és a konkurencia létrejötte viszonylag hamar szétbomlasztotta volna az adott tradicionális közösségeket, ez pedig nem történt meg. összegezve az elmondottakat, a vizsgálatból tehát kiderült: a) hogy a központok és ezzel együtt a körzetek dinamikus átstrukturálódása a vizsgált időszakokban folyamatos volt; b) hogy a vásároshelyeknek mintegy 21%-a bírt hosszú távon keresztül központi funkcióval; c) hogy ún. tiszta körzeteket nem voltak lehatárolhatok; d) illetve, hogy az áruforgalom szempontjából az állatkereskedelem volt a legjelen­tősebb tényező, egyéb téren a piaci kapcsolatok esetlegesnek bizonyultak, alig haladták meg az önellátás szintjét. Természetesen ezeket a konklúziókat az adatbázis említett korlátai miatt lehet vitat­ni, de akkor tulajdonképpen minden néprajzi kutatás, illetve minden lágy adattal dolgozó társadalomtudományi kutatás eredménye megkérdőjelezhető. IRODALOM ANDRÁSFALVY Bertalan 1978 A táji munkamegosztás néprajzi vizsgálata. Ethnographia. 231 -241. BÁCSKAI Vera-NAGY Lajos 1978 Piackörzetek a XIX. század elején. Ethnographia. 217-230. DANKÓ Imre 1977 A dunántúli népi árucsere nemzetiségi vonatkozásai a XVIII-XIX. sz. fordulóján. PAB-VEAB Értesítő. 242-244. p. FÖLDES László 1974 Hagyományos gazdálkodás és észszerűség. Világosság. 1-9. FÖLDES László 1974 Csereformák a hagyományos társadalmakban. Világosság. 483-493. FÖLDES László 1976 Árucsere és piac a hagyományos társadalmakban. Világosság. 343-351. KÓS Károly 197 2 Az árucsere néprajza. In: Népélet és néphagyomány. Bukarest. 9-51. NÁDASI Éva 1983 Falu és csoporttípusok. MTA DTI kutatási eredményei 1981-1985. Kutatási zárótanul­mány Pécs. 1-82. 8. ANDRÁSFALVY Bertalan 1978. 113

Next

/
Thumbnails
Contents