Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Árucsere és migráció / a Tokajban 1985. október 28-29-én megrendezett tanácskozás anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 18. Miskolc, 1965)

Juhász Antal: Vásározási körzetek és iparos-migráció a Dél-Alföldön

Jellemző tanulságokkal szolgál az orosházi magyarszűcsök vásározó körzetének számbavétele.

3 Fő vásárhelyeik: Makó, Hódmezővásárhely, Szeged, Csongrád és Kiskunfélegyháza. A közelebbi Békéscsabán a hímzett subát kedvelték, amit a helyi ízlés szerint főleg helybeli mesterek varrtak. Hímzett subát az orosházi szűcsök nem készítettek, egyébként minden tekintetben kielégítették a táj népességének eltérő viseleti igényeit. A makóiak a nagy, fehér bőrű, a vásárhelyiek a sötétbarna, szinte fekete subát, Szeged környékén a sárgásbarna, a Kiskunságon pedig a barnásbőrű subát kedvelték. A kívánt színárnyalatot a szűcsök úgy érték el, hogy az eperfagombából főzött festékkel különböző ideig színeitek a juhbőröket. Félegyházán, Kecskeméten, Fülöpszálláson, Szabadszálláson, Kunszentmiklóson a vásárokban sok juhász megfordult, akik értettek a bőrökhöz, s csak kifogástalan bőrű és kikészítésű subát vásároltak, Szarvason viszont az olcsó purzsasubának volt keletje. Itt jegyzem meg: az orosháziak emlékeztek arra, hogy a rendelt, mondvacsinált subát régebben annyi búzáért adták, amennyi belefért, mielőtt a nyakkivágást a szűcs kivágta volna. A hódmezővásárhelyi és a szegedi magyarszűcsök a múlt században és,,századunk első évtizedeiben hímzett subát is készítettek. Kiss Lajos kutatásai szerint a vásárhelyiek Békés megyéből Csaba, Gyula, Békés, Szarvas, dél felé Nagykikinda, Pécska, Arad, nyugatra Szeged, Szabadka, Baja, észak felé Szentes, Kunszentmárton, Csongrád, Kecskemét vásáraira jártak el.

4 Vásározó körzetük érintkezett a szegediek és részben az orosháziak körzetével is, így tehát egyik település szűcsmestereinek sem volt nagy a tiszta piackörzete, annál messzebbre terjedt vegyes vagy megosztott piackörzetük. Szeged a 19. században a kékfestőipar jelentős tájközpontja volt. A helyi műhelyek a Duna—Tisza köze délkeleti része és a Tisza-Maros köz - a Bánát — északi települései parasztlakosságának szükségleteire dolgoztak. A német- és délszlávlakta településeken kedvelték a több színű: sárga és zöld mintás festőt, ezért a régi mesterek elsajátították és készítették a színes mintázást - bár a szegedi nép ezt nem szerette. Az első világháború után a szegedi kékfestők elveszítették legjobb vásárhelyeiket, s ezután Makó, Apátfalva, Battonya, a Kiskunság déli része (Dorozsma, Halas, Majsa, Félegyháza) és Kistelek tartozott a vásári körzetükbe. A legtávolabbi települések Szegedtől 50—60 km-re vannak. Apátfalván, Battonyán, Nagylakon a sötétkék, szinte fekete festőt, Szeged környékén a középkék alapon mintás festőt szerették. Apátfalván a nagy mintás, Kisteleken az apró mintás festő volt kedvelt.

5 Hogy a kézművesek mennyire alkalmazkodtak vásárlóik igényeihez, arra a dorozsmai kocsigyártó-mesterek példáját említem. A Szegeddel szomszédos Kiskundorozsma bognár- és kovácsmesterei legalább a 19. század első fele óta híresek jó tartású és díszesen, cifrán vasalt készítményeikről. A környék homokos talajú, ezért a parasztok a könnyű, 6-6 és fél sukk hosszú, vékony vasalású igáskocsit vették, de a dorozsmai mesterek készítettek erős fajú, hosszabb és vastagabb vasalású kocsit is a feketeföldi parasztoknak. Ilyen kocsikat rendelésre is készítettek és vásárokra is vittek pl. Makóra és a Délvidékre. A vásá3. JUHÁSZ Antal 1969. 273-274. 4. KISS Lajos 1964. 257. 5. JUHÁSZ Antal 1963/b. 153-154. 100