Barsi Ernő: Sály : egy bükkalji falu a hagyományos gazdálkodás idején (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17. Miskolc, 1965)

úgy ültünk lé benne,hogy a gatya condrája (ráncolt része) alig érje a széket." Ebből a gondosan végzett műveletből ered az a mondás is, hogy „ráncba szednek" valakit. A legények a fejükre pörge kalapot tettek, s mellé rozmaringot tűztek. A rozmaringot udvarlás után kapták a leánytól. Vasárnap meg 3-4 kiskendó't. Ezeket a kislajbi zsebébe tűzték. Akinek már jegyese volt, annak kilenc kiskendője volt. Ünnepkor a leányok, asszonyok meg virágot vittek a kezükben. Leginkább laposmén tát. A templomba is ezzel mentek. Ha valamelyikük elbóbiskolt, akkor az orra alá tartották. A kendertermelés, fonás-szövés még a második világháború után is járta. Csak amikor a földek közösbe mentek, akkor már nem vetettek kendert. Pedig a kendernek könynyebb volt a mosása, mint a gyolcsnak. Közvetlenül a második világháború után még hordtak Sályban a nők házivászon felsőruhát is. Színesre, leginkább pirosra festették, és úgy varrtak belőle felső ruhát. Jó ideig hordták még a házivászon alsóneműket. Ezekben az időkben nem lehetett barhét alsóruha anyagot kapni, ezért is volt keletje a házivászonnak. A kenderből pamut hozzáadásával különböző minőségű vásznakat szőttek. Magának a kendernek is kétféle minőségét állították elő. A kendernek a kócosabb alját csépű-nek nevezték. Ebből durvább fonalat fontak. Ha csepűfonalat veitek 6-os pamuthoz, ebből szőtték a szalmaruhát, melyet az ágyba tett szalma letakarására használtak. Durvább vászon volt, s föléje tették a finomabb szövésű lepedőt. A kigerebenezett kendert szálának nevezték. Ebből vékony fonalat fontak, s ebből vékony vásznat is szőttek. Ilyenből készült a férfiing, meg az alsónadrágnak hordott u.n. szűk gatya. Ennek viselése akkor jött divatba, mikor a két világháború között, a harmincas évek táján bőgatya helyett nadrágot kezdtek hordani. Később varrtak az asszonyok nemcsak házi vászonból, hanem készen vett anyagból is gatyákat. Az alsóneműkben nem volt különbség hétköznapi és ünnepi között, legfeljebb a férfiak ingénél. Ünnepre már a második világháború ideje felé inkább boltból vettek inganyagot és azt varrták meg, míg a hétköznapi ingek továbbra is házivászonbői készültek. 2 és fél méterből telt ki egy férfiing. A férfiingre dupla kézelőt tettek. Dupla volt rajta az inggallér is. Az inggallér nem volt lehajtós, hanem csak sima. A lehajt ós nyakú ingek az első világháború után kezdtek megjelenni, de mellettük még jó ideig megtalálható volt a sima ing is. Az ingre világos vagy sötétkék színű gombokat varrtak. Bőujjú inget a férfiak csak a század elején hordtak Sályban. Ezt hamarosan felváltotta a szűkujjú, mandzsettás ing. Az inget a kézelőnél ráncolták. Az ujjába is tettek ráncot. Így elég bősége volt a szűkujjú ingnek is. A ránc összefogta, és mégis engedett. „A ránc tetejére kecelöi (kézelőt) varrtak", és ezt fogták össze gombbal. Házivászonból készült még az asszonyok főkötője. A szélén fodor is volt. E fölé kötötték a fejkendőt. A házivásznat a 14-es háború után kezdték az asszonyok Mezőkövesdre vinni befestetni, különösen akkor, ha abból felső ruhát varrtak. A gyári ruhaanyagok általánosabb használata felsőruha készítésérc inkább csak a húszas években kezdődött meg. Addig elvétve készült egy-egy ilyen anyagú ruha. Különösen akkor jutottak hozzá a lányok, ha városon voltak szolgálni. Hétköznapra karton anyagot,ünneplőre csíkos selyem, bársony, meg kangár anyagot vásároltak ruhának. Ezt nagyon megkímélték. Legtöbb esetben ezeket az ünnepi ruhadarabokat örökölték is a lányok az édesanyjuktól. A férfiak is az első világháború után kezdtek fekete posztó, fekete kangár anyagból nadrágot meg Jajbit varratni ünnepi használatra. A felső ruhánál már megkülönböztették a hétköznapi és ünnepi viseletet. A nők hétköznap rövid, sokráncú szoknyában és pitarka nevű blúzban jártak. A ráncos szoknyának két fajtája volt: rakott, és a tulajdonképpeni ráncos. Ez utóbbi derékrészénél apró ráncokat húztak, hogy a szoknya a derékhoz simuljon. Az ünneplő ruha már hosszabb volt.