Barsi Ernő: Sály : egy bükkalji falu a hagyományos gazdálkodás idején (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17. Miskolc, 1965)

c.) Hangszer a sályi nép kezében A sályi nép az utóbbi időkben csaknem kizárólag énekes zenével él. Hangszeren alig játszik valaki a faluban. Azonban a század elején, még a húszas-harmincas években is gyakori volt Sályban a citera, gombos harmonika meg a furulya használata. Hangszeren legtöbbet a pásztorok játszottak. A nyáj melletti egyedüllét alatt ebben lelték örömüket. Tarjáni András meg az édesapja furulyázott, Csathó Sándornak klarinétja volt. Mikor a Gyűrősvőgyön legeltette az uraság gulyáját, ha tehette, leült egy fa alá, elővette klarinétját és ott fújta, örömmel hallgatták azok is, akik a határban a közelében dolgoztak. Furulyázni nemcsak a pásztorok, hanem a gazdaemberek is tudtak. Horváth János is emlegette, hogy édesapjáék, nagyapjáék „tilinkóltak". ,,Fűzfahajból, nádszálból maguk is tudtak tilinkót készíteni. Később azonban vettek is maguknak a vásárba' 8 krajcárért. Mikor szántottak, nem jöttek haza mindég este, hogy reggel mindjárt korán kezdhessék a munkát. Este legeltették még az ökröt. Oszt'hogy el né aludjanak, ott tilinkóltak mellette. Néha fél éjszakát is eltilinkólgattak." Horváth Dániel is emlegeti, hogy „ezek a kis titinkők úgy esthajnalon vagy reggeli hajnalon olyan szépen elhallatszottak messzire is." ő ugyan nem tilinkón játszott, de már 10 éves korában kapott gombos harmonikát. „Egysoros kis harmonikát." Ugy magától megtanulgatott rajta. Kapós is lett a téli fonást befejező „fonóbálokon". Ide meghívták azokat a fiúkat is, akik télen eljárogattak a fonóba. „Ott aztán olyan jó kedve lett mindénkinek, hogy táncoltak még az öregasszonyok is." Később citerát is csinált magának. „Csak úgy fülhallás után tanultam még citérázni" — mondja. Rájöttem, hogy melyik hang melyiket adja. Szép vót ám! Még még este vót igén szép így a határba' is. Mikor az ökröket legeltettem a Tagvógyön, kivittem a cité'rámat. Olyan szépen elhangzott messzire, hogy csuda!" A citerák egy-egy udvaron nyári időben vasárnap délután is előkerültek, ha összejött szórakozni, táncolni a fiatalság. Elég sok citera volt még a második világháború előtt is Sályban. Sőt akadt egy-két saját készítésű hegedű is. Milyen széppé is tették ezek a hangszerek a hosszú estéket, hajnalokat. S mennyivel többet jelentettek, mint ma a táskarádiók passzív hallgatása. Hiszen a cselekvő, alkotó ember szólalt meg általuk és öntötte hangokba érzéseit. Ideje volna valamit tennünk a magyar nép visszaesett hangszeres kultúrája érdekében! '••.'»; d.) Néphagyományok ápolása a mai faluban Az élet ma Sályban is éppúgy, mint szerte az országban, gyökeresen megváltozott. Ilyen átalakulást még sohasem élt át történelme folyamán a falu, mint amilyennek most vagyunk tanúi. De a fejlődéssel járó átalakulás közepette sem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a régi életforma élése közben is teremtett sok értéket népünk, s hagyományként adta azt tovább nemzedékről nemzedékre. Mit lehet ma Sályban a múltból átmenteni a jövő számára? Világos, hogy nem művelhetjük ma már földjeinket a régi eszközökkel. Nem lakhatunk kicsi ablakú, zsúptetős, földes szobákban. De az új építkezésbe átmenthettük volna a régi népi építkezés több értékes, jellegzetes elemét is, ha lett volna hozzáértő építész, aki ezt meg tudta volna oldani. A régi szobabelsőkből azonban egy-egy régi formájú bútordarab megfelelő helyre állítva ma is növelné, s meghittebbé tenné a sályi otthonok hangulatát. Különösképpen fontos volna a régi szép szőttesek, hímzések alkalmazása, elhelyezése a mai otthonokban éppúgy, mint egyes viseletdarabokon. Hasonlóan melegebbé, helyi jellegűbbé tenné uniformizálódó életünket. De ugyanezt a célt szolgálná a faragások, cserepek,rózsás tányérok,korsók, népi kerámiánk mai alkalmazása is. Mindaz, 189