Barsi Ernő: Sály : egy bükkalji falu a hagyományos gazdálkodás idején (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17. Miskolc, 1965)

azt mondták: Jó a fogás". A vivő fiúk nyáron házi vászonból készült bő gatyában, télen fekete posztó nadrágban voltak, s fehér ingjük fölé zsinóros, kisgombos lajbit vettek, erre pedig bokréta volt tűzve, mint a lakodalomkor. Karjukra fekete szalag segítségével kendőt kötöttek, melyet a halott keresztanyja vett nekik. Ha olyan lány volt a halott, akinek már készen volt a stafírungja, abból adtak szőttes szakajtó kendőt, vagy törülközőt a vivő fiúknak, s azt kötötték a karjukra. A koporsó bal oldalán lévők a bal, a jobboldaliak meg a jobb karjukra illesztették a kendőt, hogy kifelé látszódjon. A vivő lányok tiszta fehérbe voltak öltözve. Bckötetlen fejükön mirtuszkoszorút viseltek, mint a menyasszony. Ha a halott fiatal lány volt, menyasszonyi ruhába öltöztették. Ha felnőtt halt meg, fekete ünneplő ruhában vitték a rokonok. A kisebb növendéklánynak vagy fiúnak elég volt négy vivő. A kicsi gyerek koporsóját meg a keresztanyja, vagy keresztapja csak a hóna alá vette, s úgy vitte a temetőbe. A temetésre az egyik szomszéddal egy kosár bogácsát meg bort szoktak kiküldeni, hogy megkínálják belőle azokat, akik behúzzák a sírt. Általában 8-10 ember végezte ezt a munkát. A család a temetésre eljött rokonságot meg szokta hívni a temetés után halotti torra. Persze csak akkor, ha nincs harag köztük, Úgy tartják Sályban, hogy a rokonság a temetésen vagy kibékül, vagy összeharagszik. Ha nincs különösebb nézeteltérés a rokonságban, akkor a sír behúzása után odaszólnak a rokonokhoz: „Tessenek befáradni hozzánk. Üljenek le mégegyszer nálunk." Ha bejönnek, akkor húslevest, túrósbélest meg pampuszkái szokás adni, s természetesen bort. Az is megesik olykor, hogy a sok vendég a házba be se fér, hanem ha jó az idő, akkor az udvaron kell nekik teríteni. Temetés után a halott ágyából kiürítik a szalmazsákot s elégetik. Ezt a temetés utáni napon szokták csinálni. Addig úgy van letakarva az ágy, ahogy meghalt benne. A házat kitakarítják. Meszelni azonban csak egy hónap múlva meszeltek ki, mert azt tartották, hogyha hamarabb kimeszelik, akkor „kimeszelik a halott lelkit". Akkor a lelke nem pihenhet meg otthon. Ezek a szokások a húszas években még elevenen éltek, a harmincas években már egy részét kezdték elhagyni. (Pl. nem kötöttek szőttes kendőt a vivők karjára. Ezt viszont átvették a cigányok, s ma is élnek vele.) A második világháború utáni nagy átalakulás, különösen 1975 ben a ravatalozó megépítése gyökeresen megváltoztatta a halotti szokásokat. A virrasztás annyiban él, hogy a ravatalozóban a rokonok, ismerősök összejönnek énekelni, imádkozni. Megmaradtak a harangozás, sírásás körüli szokások, meg a halotti tor. 165