Barsi Ernő: Sály : egy bükkalji falu a hagyományos gazdálkodás idején (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17. Miskolc, 1965)

Megtaláltam végre a kedves szeretód. Kiért vesztegették lábaim az erőt. Megtaláltam végre a te jegyesedet, Hogy lm tetszik néked, fogjál vele kezet. A vőlegény a menyasszony keze után nyúl, de a kiadó közéjük tartja a kezét, s azt mondja: - Ingyen nem adom ám a királynét. - Mi az ára? - kérdi a vőlegény. A kiadó aztán megmondja: ennyit, meg ennyit kér a királynéért. A vőlegény ezután kiváltja, és akkor lesz csak az övé a menyasszony. Erre a vőfély is jókívánságokkal teli strófába kezd: Terjedjen sokáig a ti életetek, Érjetek meg együtt sok számos éveket. Csak arra kérlek, mivel egymáséi lesztek, Hogy egymást a sírig mindég szeressétek. Most már valóban minden rendben van. Azonban mielőtt elindulnának az esküvőre, a vőfély elbúcsúztatja a menyasszonyt is, és úgy kéri a vendégeket, hogy menjenek az esküvőre. Tisztelt jó uraim, tartsanak most velem, Mire mindnyájukat szívesen felkérem. Menjünk esküvőre ezzel a szép párral, Végezzék dolgukat Isten áldásával... Azután sorbaállnak. Elől a vőfély. Majd a vőlegény a násznagyával, a menyasszony a násznagyával, szülők, nyoszolyók, a leányok, s a legények párosával. így mennek vissza a legényes házhoz. Ilyenkor éneklik az úton: Szállá daru, szállá daru odafenn a levegőben, A menyasszony, a vőlegény most megyén az esküvőre... A legényes háznál már nem volt sok ceremónia. Csak hozzájuk csatlakoztak a közben összegyűlt, meghívott vendégek, azután mentek a községházára, majd a templomba az esküvőre. Ahogyan régen mondták: „mentek a hitre". A menet végéhez odaállt a cigány is és húzta az alkalomhoz illő nótákat: Jaj, de sokat áztam, fáradtam... Megkötötték énnekem a koszorút... Ez a kislány akkor sír... Síim sötét felhő vándorol a kék égen... Érik a, hajlik a búza kalász... Barna kislány, jól meggondold a dolgot... Feltették mán nékem a gyöngykoszorút... Barna kislány, jól vigyázz a koszorúdra... Mikor fogok én a templomba bemenni... Bent a templomban a reformátusoknál az úrasztala szépen fel volt virágozva. Esketés után a vőfély odament a paphoz és ezt mondta: 155