Barsi Ernő: Sály : egy bükkalji falu a hagyományos gazdálkodás idején (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17. Miskolc, 1965)

kézfogó. A kézfogón a családtagokon kívül a leány keresztszülei vettek részt, s a legény keresztszülei voltak a kérők. Előtte nagy sütés-főzést csaptak, bár nem akkorát, mint a lakodalomkor. Rendszerint sült hús volt borral, meg sütemény: kisbéles, herőce, meg pampuszka. Vacsora idején jöttek be a kérők. Tányérra elkészítve hozták a ,jegyet". A jobbmódúaknái szép, mintás selyemkendő, rajta horgolt vagy slingelt szélű fehér kendő volt szépen elrendezve a tányérra. Szegényebb helyen pénzt is tettek a tányérra jegy gyanánt. Lídia is egy aranypénzt kapott .jegybe". Mikor bejöttek a kérők, ezt mondták: „Jányt gyöttünk kérni. Eladó jányuk van-e? Jegyét hoztunk. Elfogadják-e? Ha elfogadják, akkor itt maradunk, ha nem fogadják el, akkor tovább megyünk. Ha jányt nem adnak, akkor elvigyük az örömanyát. Ha a jányát nem adja, akkor elvigyük a mamát! Eztet a kis ajándékot tányírra tettük, tessenek elfogadni. Most mán tudjuk,hogy a jány a mienk!" Akkor a jegyet odaadták a menyasszonynak és ezt mondták: „Boldogok legyetek. Egymást szeressétek! Az Isten adja rátok az áldást." Ezzel asztal mellé ültek vacsorálni. A vacsoránál megint hozzáfogott a kérő a mondókához: „No, most mán itt vagyunk e tisztességes háznál. Nagyon szépen megköszönjük az örömapának, az örömanyának, hogy minket elfogadott, vissza nem utasított, hanem helyet adott. Nagyon szépen mégköszönjük a vendéglátást." Vacsora közben aztán nótázgattak. Nem egyszer cigányt is fogadtak. Aztán kitűzték az esküvő napját, s előtte 21 napig hirdették az új párt. A két tanú műidig a két keresztapa volt. A lány keresztanyja meg a szakácsné. A vőfélyi tisztre pedig olyan embert kértek fel, aki ebben gyakorlott volt. A vőfély a menyasszonytól hosszú, keskeny, hímzett vagy szőttes vőfélykendői kapott. A vőfélyen az első világháborúig bő gatya volt, előtte rózsás, fekete sure, fehér házivászon ing és mellény. Körül a kalapján pántlika díszlett, s darutoll, meg bokréta volt rá tűzve. Kezében fokost tartott. Az első világháború után fekete csizmanadrágot, fehér gyolcsinget, és fekete kabátot viselt, de a többi kellék megmaradt. A vöfélykendő a bal vállán volt átvetve, s a két szára a jobb hóna alatt volt összetűzve, ő volt a lakodalom tulajdonképpeni megrendezője. Ő hívta meg a vendégeket, természetesen rigmusos hívogatóval. A nyoszolyókat így hívta meg: Tisz

lelettel teszem ide be a lábam, E háznak jó napot kívánok! Egy derék barátunk esküvőre készül, Es nyoszolyó lány kell a menyasszony részrűl. E szép tisztességet a lányuknak szántuk, Midőn kérésünket felhozni kívántuk. Ne mondjanak nemet, mi érte jót állunk, A lányuknak nem lesz semmi baja nálunk. És jövünk majd érte hétfőn reggel szépen. Másnap visszahozzuk rózsás egészségben. Azután a vendégek hívogatása következett, persze idejében, hogy a vers utolsó szavai szerint csigacsinálásra is meghívott asszonyok, leányok a lakodalom előtt egy héttel a csigatésztát is elkészíthessék. A meghívott családok felnőtt nőtagjai aztán a lakodalom előtt egy héttel megjelentek a menyasszonyos háznál. Egy tányérra lisztet, erre meg tojásokat tettek. Az egészet egy hímzett, vagy díszesen szövött szakajtókendőbe tették, s a négy csücskét összefogva vitték ajándékba. Vitték magukkal a csigakészítéshez szükséges bordát meg orsót. A csigacsinálás mindig vidám hangulatban, nótázás közben történt. A végén még táncra is kerekedtek. Ez volt a csigataposás. A lakodalom napján reggel a násznagyok, nyoszolyólányok meg a vőfély a vőlegényes háznál gyülekeztek, nótaszóval, vidáman. A nyoszolyólányok feltűzték a násznagyoknak 152