Barsi Ernő: Sály : egy bükkalji falu a hagyományos gazdálkodás idején (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17. Miskolc, 1965)

Mikor elhangzott az éneklés, az arató gazda végignézett a csapaton, s ha voltak a csapatban olyanok, akik először arattak, így szólt: „Emberek még jányok! Itt idegenyélc is vannak köztünk. Ide két csendőrt kell rendélni, még égy bírót. El kell fogni őket." Akkor választottak két „csendőrt", kezükbe adtak egy-egy gereblyét: ez volt a fegyver. Aztán a csendőrök el kezdték kergetni az első aratókat. Volt, aki erősködött, hogy őt nem fogják el. Azért a végén mindig elfogták az első aratókat, összekötötték a kezüket szalmakötéllel, így voltak bevasalva. Rabok lettek. Odavitték őket a „bíró" elé. „Mire büntessük őket?" — kérdezték a csendőrök. Azt mondja a bíró: „Hárman vannak, hát hárman fizessenek 5 lite* bort." „Az kevés lesz." — válaszolták a csendőrök. így alkudtak aztán a büntetés mértékén. A végén aztán megegyeztek fejenként két liter borban. Ha lány is volt köztük, annak meg cukrot kellett vennie a többi félszámosoknak vagy valami édes pálinkát. Mikor megígérték a büntetés kifizetését, vagy olyan is akadt, aki már előre odakészítette, akkor levágták a kezükről a szalmakötelet, s „fel voltak szabadítva". Most már ők is arathattak. Nótaszóval álltak hát be a munkába. A kasza és az arató szerszámok varázsolásáról már nem tudnak Sályban. Csupán azt hallotta a régiektől a ma 60 év körüli korosztály, hogy a kaszát nem szabad előre megfenni, csak akkor, amikor a munkát elkezdik vele. Horváth Bertalan (1922) úgy hallotta, hogy „a kaszát nem feni még az ember, mikor nem kaszál vele, mert ódáiba pisálja az ördög. Csak mikor munkához lát, akkor feni meg." Aratás közben mindenkinek vigyáznia kellett a zsebkendőjére, sarlójára, hogy el ne veszítse, vagy el ne dugja valaki, mert ebből is bonyodalom lett. Az ilyen „elveszett" tárgyakat odaadták az aratógazdának. Mikor aztán eljött az ebédszünet, az arató gazda énekelve kérdezte: Kinek veszett valami, Kinek veszett valami? Apja-anyja keresi, Szénvonóval kergeti. (Dallama: mmrr dd r) Aztán felmutatta a tárgyat, melyet a gazdájának el kellett vállalnia. A bíró pedig kiszabta a büntetést: hányat kell rácsapni. Akkor búzakötelet csináltak, a bűnösnek le kellett feküdnie egy kéve búzára, mint valaha a jobbágynak a deresre, s a búzakötéllel megcsapták. A csapat jót derült rajta, a bűnös pedig megkapta a holmiját. Az aratók a földre kimenő uraságot vagy a gazdát mégkötötték. Mikor látták, hogy közeledik, a lányok gyorsan csokrot készítettek búzakalászból, búzavirágból, pipacsból vagy földimogyoró virágból és azzal körülkötötték a karját. A megkötésért ajándékot kellett adni nemcsak a megkötőnek, hanem minden aratónak. Aratás végeztével az uraság képesei búzakoszorói kötöttek, mely korona alakú volt, s az alján fetyegők. lógtak. Két gereblyére tették, s két leány vitte felváltva két fiúval. Előttük a kepésgazda ment, utánuk a kaszások, majd a lányok, asszonyok, legények következtek. De kísérte a menetet a falu apraja-nagyja is. Két oldalt ott volt a sok bámészkodó gyerek. A menet a kepésgazda házától az uraság kastélyáig aratásról szóló dalokat énekelt. Mikor beértek a kastélyba, elcsendesedtek. A kepésgazda beköszöntőt mondott ilyenféle szavakkal: „Jó napot kívánunk, erőt - egészségét! Hála Istennek, az Ur segítségével bevégeztük az aratást. Legyén hála és dicsőség urunk Istenünknek. Az ő segítségével haladhattunk csak a munkánkban, melyet szerencsésen bevégeztünk. Nagyságos urunknak pedig kívánunk sok erőt-egészséget, hosszú életét. Isten éltesse sokáig, hogy sok szegény embernek tudjon kenyeret adni." - Nagyon köszönöm és átveszem a koszorút - volt rá a felelet. Utána elénekelték a Himnuszt. Aztán az aratás megkezdésekor énekelt egyházi énekek is elhangzottak. A báró képesei inkább reformátusok voltak, azok a XC. zsoltár 1. versét is elénekelték: Tebenned 143