Barsi Ernő: Sály : egy bükkalji falu a hagyományos gazdálkodás idején (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17. Miskolc, 1965)

Molnár Borbála szerint „mikor a krumplit ültették, akkor az asszony vagy az ember leült a fődnek a végibe és odaverte a fenekit a fődhöz, hogy akkora légyen a krumpli is. Mikor tököt ültettek, akkor még mindén bokorra ráültek, hogy olyan nagy tök légyén." Általában úgy tartották, hogy a vetéshez komoly, csendes magatartás illik. ,,Mikor az emberek vetettek, nem néztek széjjel, sé nem beszélgettek, se nem nevetgéréztek, csak mindenki a maga cséndésségébe vetett." A trágyának gyógyító és rontáselhárító erőt tulajdonítottak. Törésre, dagadt kézre, lábra, gyűlésre tehentrágyát raktak. Rongyra rákenték és ráborították a beteg testrészére. Ganajjal állították el a vérzést (pl. pióca levevés után ha nem akart elállni). Orrvérzéskor is meleg lóganajt kötöttek a beteg tarkójára, hogy elálljon a vére. A tehén dicsekor a mását, pokláját (placenta) a trágyadombba ásták el. Még követ is raktak iá, hogy a kutya el ne vihesse, mert akkor elviszi a tehén hasznát. A trágyának boszorkányrontást elhárító szerepéről is sok történetet beszélnek a faluban. Dudás Gábor is úgy hallotta, hogy ha megrontották a tehenet, „akkor egy szélkébe friss marhaganajt kellett tenni, aztán fél kellett akasztani a kéménybe, s egész nap füstöltek alatta. Oszt' aki megrontotta a tehenet, annak aznap oda kell jönni. Édesapám emlegette, hogy be is teljesedett." A katolikus gazdáknál április utolsó vasárnapján, Márk napja közelében volt szokásban a búzaszentelés. „Kivonult a nép ilyenkor - mondja Rácz Károly (1890) - processzióval egy búzaföldre. Általában oda, ahol legközelebb találtak búzavetést. A processzió elejin a kérésztét vitték, azután a lobogókat. Kettőt vagy néha négyet. Legények vitték. Azután iskolás gyerekek következtek úgy, hogy két lobogót előttük, kettőt mögöttük vittek. A gyerekek után ment a plébános, aztán a férfiak, s utánuk a nők. A plébánoson nem misemondó ruha vót, hanem palást. Menőbe is, gyövőbe is énekéltünk. Kifele menet a litániát, hazafele még az Atya, Fiú, Szentlélek kezdetű búzaszéntélő éneké't. Mikor megérkeztünk a fődhöz, a pap latinul énekelt, a kántor ráfelelt. Azután először kelet felé, azután dél, majd nyugat és észak felé, mind a négy égtáj felé fordulva elénekelt égy—egy részt a Szentírásból. Méghintette szenteltvízzel a búzát a világ négy tája felé. A népből mindenki szakított pár szálat a szentelt búzabul, beletette az imakönyvébe. Aztán visszavonult a nép a templomba.Ott elénekeltük a hálaénekét. Ezzel vége vót a búzaszéntélésnek." Gazdag szokásanyag fűződött a legnagyobb közösségi munkához, az aratáshoz." Mikor hétfőn hajnalban felállt az arató csapat a tábla végében, az emberek leemelték a kalapjukat. Az aratógazda mondott egy fohászt: „Uram Jézus,én Istenem segíts!", vagy: „Uram Jézus, én Istenem, hálát adunk, hogy el hagytad érni az aratást. Segíts még bennünket". Mező Györgyné is úgy emlékezett az aratás megkezdésére, hogy akkor az emberek a tábla szélénél letették a kaszát. Levették a kalapjukat s a kaszanyélre tették. Akkor az aratógazda, Tóth Károly ezt mondta: „Légyen hála a jó Istennek, hogy elértük az aratást. Adjon hozzá az Isten erőt, egészséget, a csapatunkba szeretetét, hogy a mi csapatunkba semmi hiány né légyén. Né légyén semmi csörrenés. Kedves arató társak, adjunk érte hálát a jó Istennek, imádkozzuk el a Miatyánkot." Mikor elimádkozták a többségében református aratók, elénekelték az aratási éneket: „Vígak e föld lakosai .. ."(Ha többségében katolikusok voltak, akkor a „Hozzád fohászkodom én édes Istenem" kezdetű éneket.) Utána az arató gazda azt mondta:,Adjon Isten erőt, egészségét, békességét!" Az aratócsapat pedig rámondta: „Ugy engedje a jó Isten!" Volt úgy is, hogy az aratás megkezdése előtt a Himnuszt énekelték. Ez a kezdés mindenkiben ünnepi hangulatot keltett, özv. Nagy Mátyásné még 84 évesen is így beszélt róla: „A mostani nép mégkönnyezné azt a hangulatot, ami akkor vót!" 99 BARSI Ernő 1984. 142