Barsi Ernő: Sály : egy bükkalji falu a hagyományos gazdálkodás idején (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17. Miskolc, 1965)

Az uradalmak terményét is jórészt a falusi szegényparasztság aratta le. Sokan itt keresték meg a következő évi kenyérnek valót. Annak a munkacsoportnak, amelyik az uraságnál részért aratott, Sályban aratócsapat volt a neve. Általában volt egy nagycsapat meg két kis csapat. A nagycsapatban olykor 45 arató is dolgozott. A kis csapatban 11-17 pár. A csapat tagjainak munkája be volt osztva. Minden két kaszás után ment egy marekszedő, meg egy pár, aki kötött. Egyik fél, a másik egészszámos. A marokszedő szedte a markot. Az utána jövő párból a félszámos csinálta a kötelet, leterítette, beletette az egyik markot. Az egészszámos meg beletette a másik markot és bekötötte. A csapat szervezését az aratógazdák végezték. Mentek embereket keresni a csapatba. Természetesen rokonait, jó ismerőseit inkább bevette a csapatba, mint az idegeneket. A csapatba vevésért az aratók a gazdának ajándékot nem adtak, legfeljebb egy porció pálinkát fizettek neki a kocsmában. A csapat állandó volt. Évtizedeken át ugyanazok voltak a tagjai. Voltak persze öreg munkások is köztük. Ezek vitték be rendszerint a fiatal, tanuló kaszásokat is. Szerződést csak a kaszásokkal kötöttek. A kaszás, az egészszémos aztán maga választotta, hívta meg félszámosát. Olyat választott, aki jól dolgozott. Ha nem tetszett a félszámos munkája, akkor nem hívta meg a következő évben. Aki munka közben mulasztott, annak lefogták a béréből. Betegség miatt nem igen mulasztottak. Révész Borbála szerint (1892): „Olyan nem vót, hogy orvoshoz kellett vóna kerülni! Legfeljebb, ha a gyomra fájt valakinek, félreállt egy kicsit, vagy ott tébolygott a csapatban. De a csapatban nem lehetett betegeskedni. Ott dógozni kellett! Aki nem dógozott, az nem keresett." Igaz, nagyritkán akadtak dologkerülő emberek is. Olyat is emlegetnek, hogy volt, aki a munkából elment inni. Egész nap a kocsmában ivott. Az ilyen ember aztán a következő évben aligha került be a csapatba. Az aratócsapat tagjainak otthonról hoztak ebédet. A csapat vezetőjének aratógazda volt a neve. ő toborozta a csapat tagjait, tárgyalta meg velük s az intézővel a munkavállalás körülményeit. A csapatban maga is dolgozott. Csak ő volt az első ember. Vezette a csapatot. Kijelölte a keresztek helyét, irányította a munkát. Régebben az aratógazda név helyett a kepésgazda nevet használták. A fizetségén felül irányító munkájáért kaszálót meg kukoricaföldet kapott az uraságtól. Aki megkötötte, aláírta az aratási szerződést, arra azt mondták: leszerződött. A szerződésírás a községházánál volt. Megírták a szerződést, felolvasták a szerződők előtt, s aztán aláírták. A kaszás által meghívott félszámos aztán éppúgy részesült mindenből, mint a leszerződött egészszámos, csak mindennek a felét kapta. Az aratás 8, esetleg 10 napig tartott. Ezalatt egy félszámos kb. 2 és 1/2 mázsa búzát, 1 vagy 1 és 1/2 mázsa árpát, 1 mázsa gabonát (rozsot) keresett. Esetleg kapott még pár kilogramm lencsét. Hajó volt a termés, összesen úgy 5-6 mázsa terményt keresett. Ha kijött az uraság az aratást megnézni, vagy a felesége, akkor karjára búzacsokrot kötöttek. „Megkötötték". Ilyenkor kendőre valót fizetett a félszámosnak, a kaszásoknak meg dohányra, pálinkára valót adott. Aratósztrájkra Sályban nem emlékeznek. Azt azonban emlegeti Révész Borbála, hogy egyszer összezördült két aratócsapat. Még verekedés is támadt közöttük. ,,A Tarizsatetőn majd lekaszáltak bennünket. Az egyik csapat aratógazdájával együtt már az aratás megkezdése előtti este felment a búzatáblába, s azt a részét foglalta el, abba kaszált bele, amelyik sokkal jobb volt, mint a másik. Elfoglalta a búza javát. Körülvágta. Mikor reggel gyött a másik csapat, már el vót foglalva. Erre összecsaptak. Csak úgy pengett a kasza! De azért nem lett semmi baj. Hiába, mindég ravasz vót az emberiség! Jó búzát akart aratni akkor is úgy, hogy a másiknak hagyja a rosszat." 108