Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : 2. kiegészítő kötet (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 16. Miskolc, 1965)
Gyivicsán Anna: A kulturális kölcsönhatások külső és belső mozgásáról
Kh = külső hatás: a megismerés, az átvétel-átadás, a befogadás folyamatát foglalja magában. Bh = belső hatás: az új kulturális elem beépülését, az új rendszeren belüli funkciót, a változások, s a változtathatóság lehetőségét foglalja magában. A régi, tehát a meglévő elemnek és az átvett újnak az egymás mellett élése, illetve új szerves egységgé szerveződése különösen akkor szembetűnő, ha létük és megnyilvánulásuk ezen a kulturális egységen belül két különböző nyelvhez kapcsolódik. Ugyanis ebben az esetben jóval könnyebben kísérhetjük figyelemmel az elemek szimbiózisát, az említett belső kölcsönhatást, mint akkor, amikor a két közösség azonos nyelvet beszél. Elsősorban e belső kulturális kapcsolatok révén keletkezett az a kétnyelvű népi kultúra, amelynek népszokásaikra, s más folklór műfajokban jelentkező megnyilvánulásaira régóta figyel a néprajzi kutatás. Változatos variánsaira, nemzetközileg is elterjedt különböző típusaira a két békéscsabai nemzetközi nemzetiségi konferencia (1975,1980) külön is felhívta a figyelmet. Ismeretes, hogy a kétnyelvű kultúra elsősorban — bár nem kizárólagosan — többségi etnikummal körülzárt kisebbség kultúráját jellemzi, s annak is csak egy meghatározott — bár időben hosszú — fejlődési fázisát jelenti. E kétnyelvű kultúrákat vizsgálva, kevésbé figyeltünk fel arra, hogy a kétnyelvűség gyakorlata miképpen él a közösségen belül, milyen társadalmi, pszichikai vagy más tényezők mozgatják. Mi határozza meg, hogy egy egységen belül melyik elem kapcsolódik csak az egyik nyelvhez, s melyik — kizárólagos érvénnyel — a másikhoz, s melyek azok a népszokások, vagy népi vallásosság körébe sorolható folyamatok, ahol a nyelvben is teljes párhuzamosság mutatható ki, s a közösség a szokást mindkét nyelven gyakorolja. A kétnyelvű kultúra és a közösség, illetve az egyén viszonyát Répáshuta példáján szeretném érzékeltetni. Répáshuta etnikai — népi kultúrájának főbb vonásaira röviden a most megjelent Répáshuta-kötetben közölt tanulmányomban utaltam. 2 Most e kétnyelvű kultúra mai funkcióját, pontosabban egy-egy elemét mutatnám be, mert az egész működési rendszer mélyebb elemzésére itt nincs lehetőség. Az 1979-80-ban Répáshután végzett vizsgálatokat 1982-83-ban kontrollvizsgálatokkal egészítettem ki azok között a répáshutaiak között, akik 1947-ben települtek át Csehszlovákiába, őket először Karlovy Vary (Karlsbad) melletti volt német falvakba, tehát cseh környezetbe telepítették, ahonnan azonban, mivel kissé idegenül érezték magukat, 12 család 1951-ben Közép-Szlovákiába, Privigye (Prievidza) mellé települt át, de közülük is 4 család 1957-ben visszatelepült szülőfalujába, Répáshutára. A kontrollvizsgálatot a ma is Privigye környékén élő családoknál végeztem. A kétnyelvű kultúra funkcióját két területen mutatom be: 1. egy karácsonyi szokásban, - ablakok alatti kántálásban 3 2. és a hitéletben, ahol főleg a reggeli és az esti szubjektív, egyéni imádkozást és éneklést kísértem figyelemmel. 2. Vö. GYIVICSÁN Anna: Etnikai fejló'désváltozatok Répáshután. SZABADFALVI József-VIGA Gyula (szerk.): Répáshuta. Egy szlovák falu a Bükkben. A Miskolci Herman Ottó Múzeum Néprajzi Kiadványai XIII. 424-425. 3. A karácsonykor elhangzó, s a következő kezdetű dal: Jaka jásna hvezrftéka (Mikor fényes csillag na nebi svitila •* e 8 et beragyogta tedi panna Marija Szűz Mária fiát sinaporod'ila r a világra hozta) variánsai minden kelet-magyarországi szlovák faluban ismertek.' Talán elterjedtsége is hozzájárult ahhoz, hogy Répáshután mindmáig éló' hagyományként funkcionál.
