Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)

Bődi Erzsébet: Etnikus jegyek az istvánmajori lengyelek táplálkozási kultúrájában

édeskés ízű. Jelenleg a búzalisztből készültet becsülik nagyra élettani előnyei miatt. Idős embereknek és csecsemőknek mostanság is eledele. A lakosok közül többen is elmondták, hogy súlyos gyomorbántalmaktól a papcuntól gyógyultak meg. Az ételt nemcsak otthon, a favágás idején a szabad tűzön is megfőzték a férfiak. A minket érintő tájak táplálkozási kultúrájával összehasonlítva azt kell megállapítani, hogy víz, ill. tej és liszt összetételű híg pépes ételt a környék magyar falvaiban jelenleg nem fogyasztanak. A sűrűbb változatot zsámiska

10 terminológia alatt ugyan megtaláljuk, de ez a zomieska Istvánmajorban is kedvelt étel. Az Északi-Kárpátok keleti térségében viszont megvan: a Latorca menti magyar falvakban és attól északabbra macsanka, a Felső-Garam mentén már muza a neve. A papa, papcun terminológiai párhuzamait a Beszkidek északnyugati lejtőin élő lakosság táplálkozásában leljük meg. Ott reggelire és vacsorára fogyasztott híg búzapépet a nép papának, papcioknak nevezi. A papcun terminológiáról MÁRKUS Mihály

n említést tesz, viszont a burgonya alapanyagú pépek csoportjához sorolja. A papcun és a papciok képzett szó. A szótöve pap, papa. Érre vonatkozóan már a szótárak is bőven adnak tájékoztatást. A magyarázatok alapján gyermeknyelvi eredetű szavak. Különböző szóalakjai ételt jelölnek, főleg a gyermekeknek főzött pépes ételt, de jelölnek sült tésztát is. A lengyel irodalmi nyelvben kicsinyített változata, a papka jelent pépet. Adam MAURIZIO*

2 a századunk elején még a papka szó alatt foglalta össze a világ népeinek pépes és kásaételeit. Viszont ma már sem a köznyelvben, sem a táplálkozási szakirodalomban nem használatos e szóalak, helyette a bryja az elfogadott szó. Hasonlóan érdekes megállapítást lehetne tenni a másik étellel kapcsolatban: a fcarpieinek (Brassica napus var. rapifera napobrassica) a termesztéséről és emberi tápláléknak történő felhasználásáról. Mindkét étel a táplálkozásban speciális szerepet tölt be, öregek, gyermekek és az ínséges időszakok jellemző táplálékai. Alapételnek számítanak viszont a zur-kisiel-kwasnica 'savanyúlé' és a pirohy 'töltött főtt tészta'. Technológiailag és elnevezésük szerint is többféle változatuk alakult ki. Az átlagos képhez viszonyítva az istvánmajori kultúrában is hasonló a fejlődésük. Ezek a terminológiák közös szláv szókincshez tartoznak, s ezért jelentésükkel kapcsolatosan, összehasonlítás alapján a lengyelségből eredő etnikai szálakat nehéz lenne végigvezetni. Viszont etnikai sajátosságnak vélhető az, hogy ezek a savanyúlék terminológiái adták az alapszót a többi savanyú étel megnevezéséhez, sőt sarkalatosán fogalmazva az egész táplálkozás alapízét meghatározták. Ezekkel az ősi szavakkal fejezik ki ugyanis a levesek többségét, a savanyú mártásokat, a savanyú ételek pedig az istvánmajori táplálkozás legfontosabb elemei. Tehát a kérdéses lengyel nemzetiségi kultúra ebben az esetben mennyiségileg és a terminológia alapján tér el a szomszédos magyar kultúrától. A rituális jelentésű kukulka ,madár alakú sült tészta' a novolatek 'újévi kenyér', oplatki 'ostya', kolacz 'kontyolókalács', a sara 'megsűrűsödött tehéntej' csak terminológiában tér el a környező magyar közösség kultúrájától. Az istvánmajoriak nem ismerik a kukulka, a novolatek és a sara fogalmak magyar megfelelőjét. Ez a tény éppúgy hozzátartozik a táplálkozási kultúrájuk etnikai 10 KISBÁN Eszter 1960. 21. 11 MARKUS, Michal 1969. 510. 12 MAURIZIO, Adam 1926. 262