Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)

Voigt Vilmos: Van-e határa egy népi kultúrának?

vándorlási irány kérdésének és a változatok egymásrahatásának a megállapítására módszerként alkalmazza, nem inherens térbeliséget tételez fel a változatok között. Amint ismeretes, a Lucaszék-dolgozat második, magyarázó része csak 1920-ban látott napvilágot, és az előszóban maga is utal arra, hogy időközben megváltozott magyarázó eljárása, a pszichoanalízis elgondolásai szerint.

37 Áttekintve azonban e részeket, úgy látjuk, hogy maga a tipologizálás, sőt annak célja is megmaradt az eredeti (1915 körüli) keretben. Ezért különösen érdekes, hogy amikor lezárja monográfiányi írását, noha igen szűkszavúan, de a térbeliséget (illetve ennek értelmezését) illetően is igen fontos megállapításokat tesz. „Ezek a készen megformált szokástípusok kelnek aztán vándorútra: mindig megőrizve azt a lehetőséget, hogy az időben egybeeső szokásokat a maguk, az ünnep sémájának megfelelően ritmizált, külső kereteihez idomítsák és ezáltal vándorlás közben újabb típusokat hozzanak létre. ... Remélem, sikerült legalább annyit bebizonyítanunk, hogy valamely adott terület (ez esetben: a magyar) néphitének viszonyát szomszédjaiéhoz csak ilyen, a motívumok összetevődését és szétbomlását részleteiben megfigyelő analyzis világíthatja meg .. ,"

38 RÓHEIM maga azt tartja fontosnak, hogy a „földrajz-történeti" módszertan után külön magyarázatot kell adni (és ezt ő a kazuális és lélektani magyarázat megalkotásában látja). Számunkra most mégis az a feltűnő, hogy itt világosan metanyelvi módszerként szerepel a térbeliség vizsgálata, ez voltaképpen a kultúradinamika jelensége, amelyben a jelenségek egy adott terület viszonyát szomszédjaihoz jelentik, vagyis elsősorban éppen a határ-problémák feltárása szempontjából tanulságosak. Ezért tarthatjuk RÓHEIM művét a mi megközelítésünk klasszikus érvényű előzményének, egy kultúraelméleti értékű térbeliség-fogalom első megsejtőjének a magyar néprajzi kutatásban.

39 Az itt előadottakat még számos irányba lehet tovább fejleszteni. Konkrét példákon lehet bemutatni. Meg lehet kísérelni azt, hogy ugyanazt a „határ"-t két oldalról, más-más módszerrel elemezzék. Fontosnak tartanám az etnikus vonatkozások ilyen értelmű kultúraelméleti átértelmezését is. Természetesen maga a kultúraelmélet is tüzetesebben dolgozhatná ki a maga térbeliség-felfogását. A kultúraelméleten belül a szoros értelemben vett népi kultúra fogalomkészletét is át kellene tekinteni. Mindez sokrétű, szerteágazó feladat, és noha látok ilyen reménykeltő kísérleteket, mégis azt mondhatjuk, hogy újabban (legalábbis a folklorisztikában) legfeljeb baz ökológiai szemlélet

40 hozott megszívlelendő indíttatásokat. Ennek hazai közvetítése és követése azonban egyelőre várat még magára. 37 RÓHEIM Géza 1920. bevezető III. 38 RÓHEIM Géza 1920. 276—277. 39 RÓHEIM már korábban (1914) is foglalkozott az összehasonlító kutatás módszertanával és könyve elméleti bevezetésében (3—17) a divergencia és konvergencia, az átvétel és „assimilatio" kérdéseit is érinti. Közvetlenül és teoretikus módon azonban itt nem érinti a határ-jelenségek kutatását. Külön kellene egyszer megvizsgálni a kvantitatív módszerek kialakulását a nemzetközi és magyar néprajztudományban, mivel a korrelációs összehasonlítás is hasonló problémákat említ. (Róheim maga is utal erre.) Erre azonban itt nem volt mód. 40 Ebben az áttekintésben nem foglalkozhattam a hagyományökológiai és általában az ökológia kérdéseivel, amelynek szintén sajátos „határ" (Barrier) fogalma van. Erre másutt kell sort keríteni. 85