Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)
Voigt Vilmos: Van-e határa egy népi kultúrának?
a másodlagos modelláló rendszereket.^ Kultúraszemiotikai javaslatomban 24 már utaltam arra, hogy ezt bizonyos szempontból célszerűbb az alábbi formában kiegészíteni, illetve módosítani. Elsődleges modelláló rendszernek nevezzük nem csupán a nyelvet, hanem bármilyen kommunikáció nyelvét. Az erre épülő másodlagos modelláló rendszerekben már régen fel szokták sorolni a mítoszt (és egyéb folklór szövegeket), ehhez az előbbi felismerésnek megfelelően hozzá vehetjük a rítusokat, és az olyan viselkedési formákat általában, amelyekben az elemi kifejező mozdulatok immár egy másik szinten szerveződnek ismét új egységekké. Most csupán közvetlen célkitűzésünk érdekében tehát a következő szinteken beszélhetünk a térbeliség kultúraspecifikus megnyilvánulásairól. G) A térbeliség megnyilvánulása a kultúrának az elsődleges modelláló rendszerekhez (kommunikáció) tartozó jelenségeiben. Ide tartozik a nyelv, a dialektusok, valamint az ehhez hasonló jelenségek (zenei és táncdialektusok, a viselet és a népművészet dialektusnak tekinthető elemei, stb.) térbelisége. Nem véletlen, hogy egyáltalán a népi kultúra térbeliségét ilyen vonásokban vették észre a kutatók már a 19. században, elsősorban ezekkel kapcsolatban alakultak ki azok a földrajzinak vagy kartográfiainak tekintett módszerek, amelyeket később az etnográfiai kutatásokban sajátosan kifejlesztettek (pl. a néprajzi atlaszok elkészítésében). A korábbiakhoz képest itt azt javasolhatjuk, hogy szinte minden területen ki kell fejleszteni az elsődleges modelláló rendszerek ilyen jellegű értelmezését és feltárását. Így lehet pl. értelmezni a szokások vagy a hiedelmek vonásait is. H) A térbeliség megnyilvánulása a kultúrának a másodlagos modelláló rendszerekhez tartozó jelenségeiben. A modelláló rendszerek és jelrendszerek vizsgálata során sem mindig egyöntetű vagy egyértelmű az, pontosan mi is tekinthető másodlagos rendszernek. LOTMAN elképzelése szerint például a szöveg jelenti a nyelv (= kommunikáció) szerveződésének másodlagos szintjét. 25 Ha e szintet inkább a mítosz analógiájára képzeljük el (vagyis paradigmatikus és szintagmatikus tengelyek szerint való bármilyen elem-szerveződést ide veszünk) a néphit, a népköltészet esetében nem csupán a szó szoros értelmében vett mítoszokat, hanem sok ehhez hasonló jelenséget ide vonhatunk. 26 Pontosabban úgy fogalmazhatjuk meg, hogy minden, az előbbiekben kommunikációsnak tekintett modelláló rendszerre felépíthető egy ilyen másodlagos modelláló rendszer. Voltaképpen azt mondhatjuk, hogy a kommunikációra épülő jelrendszerek tartoznak ide, ugyanakkor azonban nem korlátozhatjuk a jeleket és a jelzés folyamatát egyes-egyedül erre a második szintre. 27 Minthogy pontos jelelméleti szempontból a jel olyan referálási szabálynak felel meg, amelyben rendszerelméletileg a jel az általa utalt jelenséghez képest magasabb és egyszerűbb szintet alkot 28 az így elfogadott másodlagos modelláló rendszerek már önmagukban rendkívül alkalmasak arra, hogy tulajdonságaik 23 Az erre utaló klasszikus tanulmány (V. V. Ivanovtól. noha az eredeti közlési helyen nincs aláírva) magyarul is olvasható: HORÁNYI Özséb—SZÉPE György szerk. 1975. 349—353. 24 VOIGT Vilmos 1981. különösen 261 skk. 25 Lásd erről tanulmánykötetét LOTMAN, J. M. 1973, különösen 269—280. 26 Lásd erről részletesebben VOIGT Vilmos 1980. 27 Erről lásd VOIGT Vilmos: Általános jeltudományi vázlat. Bp. 1984. ((kézirat) 28 VOIGT Vilmos 1977. 154. Ehhez némi háttér ugyanitt 154—175. Az itt a 174. lapon adott rövid vázlat további kibővítésre szorul, ebben az irányban a jelen dolgozat is jelent némi kibővítést. 82
