Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)

Paládi-Kovács Attila: Kulturális határok és kontaktzónák Észak-Magyarországon

gasborona két jellegzetes északi típusának határvonala is. Az Abaúj-Zemplén­ben ismeretes nora szó, mint hiedelemlény neve, felbukkan már a Bódva-völgy nyugati szegélyén is, de csak a folyótól keletre színesedik ki e hiedelemlénnyel kapcsolódó képzetek anyaga. 53 A példákat még tovább lehetne szaporítani, de talán a mondottak igazolják a. Sajó—Bodrog közötti felföldi térség kulturális tagozódását. Ezen belül egyes kistájakon szinte mozaikszerű a kép, mint azt néhány évvel ezelőtt GUN DA Béla szerencsi előadása és kéziratos térképei igazolták a Zempléni-hegység vo­natkozásában. 54 A megye alapos néprajzi, népnyelvi, sőt néptörténeti ismeretét nagyban elő­segítené, ha más tájakról is készülnének hasonló térképlapok. Még szebb lenne egy regionális néprajzi és népnyelvi atlasz, csak az a félő, hogy anyagának ösz­szegyűjtésével kissé elkéstünk, még akkor is, ha azonnal hozzálátnánk a meg­valósításához. IRODALOM ANDORFI Miklós 1935 A szőlőművelés északi határa Észak-Magyarországon. Szombathely. BALASSA Iván 1964 Földművelés a Hegyközben. Budapest. BALOGH Pál 1902 A népfajok Magyarországon. Budapest. BARABÁS Jenő 1963 Kartográfiai módszer a néprajzban. Budapest. 1980 A népi kultúra zonális struktúrája. In: Néprajzi csoportok kutatási mód­szerei (Szerk.: PALÁDI-KOVÁCS Attila) 23—39. Budapest. BARTH, F. (ed.) 1969 Eethnic Groups Boundaries. Bergen —Oslo. DOBROSSY István— FÜGEDI Márta 1977 Etnikai határok és nemzetiségi határok Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a kenderfeldolgozás rostelőkészítő munkafolyamatában. Herman Ottó Mú­zeum Évkönyve XVI. 269—293. Miskolc. 1979 A paraszti kenderfeldolgozás előkészítő munkafázisai Borsod-Abaúj-Zemp­lén megyében. Herman Ottó Múzeum Évkönyve XVII—XVIII. 299—315. Miskolc. 1980 A kenderfeldolgozás törő és rostpuhító eljárásainak munkaeszközei és ter­minológiái Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Herman Ottó Múzeum Év­könyve XIX. 239—269. GAJEK, J. 1976 Etnograficzne zróznicowanie obszaru Polski. In: Etnográfia Polski, Tom. 143—177. Wroclaw— Warszawa— Krakow— Gdansk. GREGOR Ferenc 1966 A magyar ló- és szarvasmarha-tenyésztés hatása a szlovákra. Nyelvtudomá­nyi Közlemények LXVIII. 397—416. GREVERUS, I. M. 1969 Grenzen und Kontakte zur Territorialität des Menschen. Festschrift für Gerhard Heilfurth zum 60. Geburtstag. 11—26. Göttingen. 53 SZOLNOKY Lajos 1972. 239—241.; DOBROSSY István— FÜGEDI Márta 1979. 306— 307, 312—314. 54 Diószegi Vilmossal 1969-ben közösen végzett gyűjtőút tapasztalata. Lásd még: GUNDA Béla 1956. 126—134. és a Néprajzi tanulmányok a Zempléni­hegyvidékről c. kötet cikkeit (Miskolc, 1981.) 71

Next

/
Thumbnails
Contents