Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)

Paládi-Kovács Attila: Kulturális határok és kontaktzónák Észak-Magyarországon

tálában éles és egybeesik a szlovák—magyar nyelvhatárral. Például a Rozsnyó melletti magyar Sajókazán (Nadabula) szügyhámot használnak, de 5 km-rel odébb a szlovák Betléren már nyakhámot találunk. Szlovák sajátság ezen a vidéken a szekérrúd vége alá keresztben elhelyezett és a lovak nyakába függesztett rúd. Ezt a szlovákoktól a Csermosnya-völgyi és a rudnai, csucsomi magyarok is átvették, s ajatartónak nevezik. (Egyébként a szekérrúd itteni neve, az ajarúd, szintén a szlovák oje 'szekérrúd' szó átvétele.) Tanulságos a szekérformák elterjedtsége is. A szlovák Felföldön honos magas oldalú, középen záp helyett láncokkal ellátott szénahordó szekér a nyelvhatártól délre ismeretlen, de az alacsony, deszkaoldalú, rakoncás kitámasztású szekértípus — kolesz néven — mélyen benyomult az északi magyar népterületbe. Különösen Abaúj-Zemplénben és Észak-Borsodban használatos. Ezzel szemben a vendégoldal a szlovák területen ismeretlen. A rövid magyar szekér ilyen rudakkal felszerelve Abaúj-Zemplénben egészen a nyelvhatárig felnyomult. Ugyanott — egészen Kassáig — a rakományt nyomórúd nélkül, csupán két kötéllel rögzítik a szekérhez, akárcsak az Alföldön. Északabbra, szlovák területen nyomórúddal szorítják le a szálas rakományt, s a nyelvhatár menti kontaktzónában megmaradt ez az eljárás a magyaroknál is. Nyugatabbra (pl. a Palócföldön) a nyomórudas és a rúd nélküli eljárás, akárcsak a hosszúoldalú szekér és a vendégoldallal felszerelt rövid szekér együttélését lehetett regisztrálni e század első felében/

2 Egyes kistájakon, így az abaúji Hegyközben, a szekérformák fejlődése más problémákat is tartogat, s ezek a formák kifejezik a táj anyagi kultúrájának reliktum jellegét/

3 A szlovák—magyar kontaktzónában sok jelenség lépte át a nyelvhatárt mindkét irányba. Egyes magyar viseleti darabok, szokások átkerültek a szomszédos szlovák tájakra (pl. bő vászongatya, férfi és női csizmaviselet, vattával bélelt női kabátkák, cifraszür), s a szlovák nyelvterület széles déli sávjában figyelhető meg az új stílusú magyar népzene, népdal és tánc adaptációja. Nyitra, Bars, Hont, Nógrád, Gömör és Abaúj északi felének hol szélesebb, hol elkeskenyedő, de folytonos sávja a szlovák népi kultúra olyan déli zónájának tekintendő, amelyben erősebben érvényesül a magyar—szlovák kulturális kölcsönhatás, mint' az északi medencék övezetében Trencséntől Sárosig. A déli sávnak nemcsak a zenei nyelve, de szlovák szólejtése, beszédének zenéje, hangsúlyozása is ismerős a magyar fül számára. Nem kétséges, hogy a Szlovák Néprajzi Atlasz és a Magyar Néprajzi Atlasz még sok adalékkal fog hozzájárulni a két nép közötti kontaktzóna és a kulturális interferencia-jelenségek, a kölcsönhatások pontosabb ismeretéhez. 7. Ha röviden is, de szólni kell végül az északi magyar népterület belső tagozódásáról. A Zobor-vidéktől az abaúji Hegyközig számos magyar népcsoportot lehet felsorolni, sőt Borsod-Abaúj-Zemplén megye felföldi részein is több kis táj és csoport nevezhető meg. Ezek elhatárolása, kulturális jegyekkel történő jellemzése sajátosan néprajzi feladat. A már említett felekezeti és nyelvjárási határok jó kiindulásul szolgálnak. Talán a legfontosabb határvonal a Sajó völgye Borsodban. Elválasztja a katolikus palóc-barkó tömböt az észak-borsodi reformátusságtól. A Sajó-völgyi nyelvjárástípus — mint átmenet — beékelődik a keleti palóc nyelvjárás és az észak-borsodi nyelvjárás közé. Válaszvonal a Sajó-völgy a kenderrost-megmun42 PALÁDI-KOVÁCS Attila 1979. 345, 360. 43 E szekérformákat lásd: BALASSA Iván 1964. 154, 139. kép. 69