Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)

Ujváry Zoltán: az interetnikus kutatásokról Észak-Magyarország népi kultúrájának vizsgálatában

A folklór hagyomány vizsgálata, elemzése során a probléma akkor merül fel, ha a kutatás során olyan jelenségre figyelünk fel, amely idegenből való át­vételt tételez fel. És ilyenkor nyomban az átadás-átvétel irányát keressük, azt, hogy melyik néptől milyen közvetítéssel került át a kérdéses motívum. Legtöbbször nem gondolunk arra, hogy a jelenség a kolonizáció révén alakult ki. Az eredeti lakhelyétől távoli területre települt lakosság kultúráját — kü­lönösen ha egy tömbbe került — megőrzi. Ezért igen gyakran, ha egy-egy etni­kumra jellemzőnek tartott kulturális elemet fedezünk fel az etnikai területtől távol, áttelepülésre jogosan gyanakodhatunk. Ezt egy rendkívül figyelemre mél­tói példával világíthatom meg. Arad megye területén fekvő Pécska lakossága a török uralom után Gömör megyéből települt. Két évszázaddal később folklór­jukból egy haja, gyöngyöm, haja refrénű gyermekjáték-dal került lejegyzésre. A környező területeken ez ismeretlen. Azonban a gömöri hagyományban még a közelmúltban is ismeretes volt, Bartholomeides Ladislaus is említi ezt a játék­dalt, amelynek a szlovák refrénje: Hója, d'und'a, hója. Ennél a pontnál pedig eljutottunk a nyelvcsere kérdéséhez. A településtör­ténet kutatói közül többen rámutattak már arra, hogy a Kárpát-medence te­rületén évszázadok folyamán szlovák nyelvű falvakból magyar nyelvű falvak, magyar nyelvű falvakból szlovák nyelvű falvak alakultak. Román, német, szerb, ukrán és más nemzetiségű településekkel kapcsolatban hasonlóan történt nyelv­csere. Tudunk pl. a Kárpát-medencébe települt bolgárok magyarrá, illetőleg ro­mánná válásáról is. A nyelvhatárok menti lakosság nyelvcseréje közismert. Valójában most nem erről beszélek, hanem azokról a népcsoportokról, amelyek az anyahazától több száz, esetleg több ezer (pl. a svábok, szászok) km távolságban települtek le úgy, hogy az új környezetben, az új országban teljesen elszigetelten álltak nyelvük­kel és kultúrájukkal. Gömör településének történetéből igen fontos adatokat kapunk a lakosság származását és rétegződését illetően. Gömörbe a történeti Magyarország leg­különbözőbb területeiről érkeztek lakosok. Pl. Rozsnyóra a 18. században 27 megyéből, még Erdélyből is települtek. A gömöri szlovákokhoz, a megye északi területeire más vidékekről úgyszintén jelentős szlovák lakosság költözött. Dél­gömöri területeken több falu újratelepítése, kolonizálása történt a 18. század­ban, így pl. Máléba (ma: Serényfalva) a Trencsén megyei Csicsmányból költöz­tek a lakosok. A falu teljes lakossága szlovák eredetű. Hasonló kolonizáció tör­tént Hosszúszón, Dobócán és Dusán. Ezek egészében szlovák falvak lettek. A ko­lonizáció nyomán vegyes lakosságú lett Abafalva, Bánréve, Mellété, Pelsődaróc, és Sztarna. Történeti adatok igazolják a lengyel, rutén és német kolonizálást. Ennek következményeként több évszázadon át nagyon erős asszimiláció és nyelvi váltás állt be. Szellemi kultúrájuk lényeges elemei azonban megmarad­tak. Ha szokások átadásának-átvételének kérdését vizsgáljuk, akkor nem me­rül fel probléma, ha ismerjük a település eredetét. Idevonatkozóan azonban gyakran téves adatok állnak rendelkezésünkre; másrészt pedig ha a települők az új haza népével egy közösségbe kerültek, akkor évszázadok múltán már tel­jes asszimilációról beszélhetünk. így azután az idegen folklór jelenségek is az új szituációban élték tovább az életüket. Idevonatkozóan szeretnék végül néhány példát említeni, amelyek­kel a szokások átadásának-átvételének sajátos kérdéseire is rávilágíthatunk. 45

Next

/
Thumbnails
Contents