Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)
Viga Gyula: A bükki szlovák falvak szerepe a táji munkamegosztásban
élelmiszerek tekintetében is rá voltak kényszerülve a környezetükkel való szoros kapcsolattartásra. Bár erdei legelőket béreltek, s vásároltak takarmányt a közeli, alföldi jellegű falvakból is, mégsem tudták ígásállataikat kiteleltetni. A táji munkamegosztásnak ebben is sajátos rendje alakult ki: az igásökröket ősztől tavaszig alföldi, ill. bükkaljai falvak parasztgazdáihoz adták tartásra. 17 A falvak termékcseréjének nem alakult ki önálló közvetítő rétege, valamilyen módon, különböző fokon szinte minden család bekapcsolódott. Az éves munkaritmushoz és a vagyoni helyzethez igazodva, más-más lehetősége volt az egyes csoportoknak a cserére, s rendkívüli mobilitást mutatnak a tevékenységi formák is. A társadalmi rétegződés nem volt ennyire mozgékony, de lehetőségeiken belül az emberek sokféle tevékenységi formával próbálkoztak, igazodva a mindenkori lehetőségekhez. Falvaink árucseréjében legaktívabban, a legtöbb lehetőséget birtokolva, az igásállatokkal, főleg lovakkal rendelkező fuvarosok, furinanok vettek részt. ök voltak a legtehetősebbek; anyagi helyzetük és tevékenységi formájuk modell és elérendő cél volt a többiek számára. A fuvaros számára mindig volt munkalehetőség, s a közvélemény szerint négyszer annyit kellett keresnie, mint egy gyalogmunkásnak vagy favágónak. A fuvarosok nem csupán gazdaságilag élveztek megkülönböztetett helyzetet: a legtapasztaltabb, a legtöbbet látott emberek voltak, akik a világ eseményeire, így a gazdasági lehetőségek változására is gyorsan reagáltak. A szegényebbek, a fogattal nem rendelkezők csak vékony szálon kapcsolódtak be a termékcserébe. Pl. a szegény asszonyok háton vitték eladni összegyűjtött erdei termékeiket a piacra. A tehetősebb fuvaros-réteg tehát többféle anyagot, nagyobb mennyiségben, nagy távolságra, rendszeresen cserélt, a szegényebbek csak kis körzetben, kis mennyiségű, kisebb értékű termékekkel, s alkalomszerűen kereskedett. Az utóbbiak lényegesen tovább őrizték a közvetlen csere archaikus formáit, mint a fuvarosok. A Bükk hegység szlovák falvainak népessége az árucsere számos módját gyakorolta, változatos formában cserélte ki termékeit a környező és távolabbi területek népével. Jellemző azonban, hogy az árucsere szervezett formái (piac, vásár) csak kis jelentőséggel bírtak, s elsősorban a nem szervezett formák, különösen a házaló kereskedelem, vándorkereskedelem domináltak. Ennek oka részben az, hogy speciális termékeikkel nagyobb körzetet láttak el, mint egy-egy piackörzet, másrészt a vándorkereskedelem, az állandó migráció révén folyamatos értékesítési lehetőséget jelentett, szemben a szervezett formák időszakosságával. De nem volt beilleszthető a szervezett árucsereformák kereteibe a népesség változó, mobil életmódja sem: voltak családok, amelyek a mindenkori igényeknek megfelelően évente 4—5 különböző módon, más-más tevékenységgel keresték meg a kenyerüket (mészégetés, mésszel való kereskedelem, favágás, faközelítés, távolsági fuvar stb.). Maguk az értékesített termékek is a házaló kereskedelem formáit erősítették, annak kedveztek. Végül a vándorkereskedelem mellett szóltak a gazdasági szempontok is: az értékesítendő termék ára — egy küszöbértékig — egyenes arányban nőtt a felvevő körzet távolságával. A távolra elszekerező árusnak a piaci-vásári árusítás egyéb kötöttségeivel sem kellett számolnia. Piacon és vásárokon csak fát adtak el, s itt értékesítették az asszonyok a gombát és erdei gyümölcsöket. Falvaink számára a piacok és vásárok elsősor17 Részletesen: VIGA Gyula: Bükk-vidéki adatok a jószág teleltetéséhez (kézirat) 244
