Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)

Csorba Csaba: Északkelet-Magyarország néptörténeti vázlata

vannak Hevesnek, Borsodnak, Ugocsának.

2 Valamennyi vármegye területén tekintélyes volt az erdő aránya, általában elérte, több esetben meghaladta a szántóföldét. A XVIII. század végi adatok szerint a legtöbb szőlőtermő területet Zemplénben találjuk (74 ezer hold), ami lényegesen több, mint a másik tizenegy vármegye szőlőtermő területe együttvéve. A mostoha földrajzi adottságok miatt egyébként három vármegyében — Sárosban, Szepesben és Maramarosban — nem termesztettek szőlőt. Zemplén mellett a jelentősebb szőlőtermelők Borsod (15 ezer hold), Ung és Heves (13—13 ezer hold), Abaúj (10 ezer hold).

3 A megyék kereskedelmének három legjellegzetesebb terméke a gabona, a bor és az állat. Gömör specialitása a vas- és faárukkal való kereskedelem. Faeszközökkel is kereskedtek a gömöriek a XIX. század első felében. A szepesi vászon is fontos kereskedelmi cikknek számított, hasonlóképpen említésre méltó a sárosi vászonkereskedelem. A beregi és máramarosi só és faáru (tutajozás) sem hanyagolható el.

4 Mielőtt a XVIII. századi és XIX. század eleji nemzetiségvonatkozások kiértékelésére sort kerítenék, szükséges röviden utalni az ezt megelőző időszakokra is. A honfoglalás kora, általában az államalapítást megelőző évszázad etnikai viszonyai rekonstruálásához alapdokumentumoknak a helyneveket használja a történettudomány. A helynév és az etnikum egymásnak való megfeleltetése azonban számtalan buktatót rejt magában. Sokat segítene, hasznos támpontot nyújthatna a régészeti módszerű településkutatás, ez azonban éppen a Tiszáninnen vonatkozásában még gyermekcipőben jár. Néhány szórványos lelet önmagában messzemenő következtetésekre nem alkalmas. Túlságosan sok még a fehér folt. Az egyes országok régészeti kutatásának összehangolására, közös fogalomrendszer kialakítására úgyszólván még a kezdeti lépések sem történtek meg. A középkori népiségtörténeti kutatás elképzelhetetlen történeti földrajz nélkül. Korszerű, teljességre törekvő történeti földrajzi kézikönyv eddig csak az Árpád-korról készült. Az eddig megjelent I. kötet tartalmazza Abaúj, Bereg és Borsod vármegye kataszterét.

5 A középkori iratanyag nagymértékű pusztulása és a forrásanyag jellege miatt azonban bízvást feltételezhetjük, hogy az írásokban előforduló települések a valóságban egykor meglevő telep ülésállománynak csak egy hányadát képezik, ezért a pusztán ezekre való hagyatkozás félrevezető lehet. Közhelynek számít például az, hogy az államalapításkor a magyarság a gyepün belül az alacsonyabban fekvő területeket szállta csak meg, a magasabb hegyek és az összefüggő erdők lakatlanok (legfennebb gyéren lakottak) voltak. Ezt látszanak igazolni az írásos források is, hisz a magasabb hegyvidékeken, nagyobb erdőségekben az első falunévemlítések csak a XIV., olykor csak a XV. században vagy még később jelennek meg. Ezek a települések többnyire a nemzetiségek települései, s erre hivatkozva a magyar kutatás bizonyítottnak vélte 2 CHOLNOKY Jenő é. n. 81—118. (a vármegyék rövid történeti-földrajzi jellemzése). KOSA László—FILEP Antal 1975. 67—188. (a tiszáninneni tájegységek és magyar népcsoportok rövid bemutatása: Bodrogköz, Bodrogzug, Bükkalja (Hegyköz), Cserehát, Erdőhát, Felföld, Galyaság, Harangod, Tokaj-Hegyalj a, Borsodi Hegyhát, Hegyköz, Kárpátalja, Máramaros, Mátraalja, Borsodi Mezőség, Palócföld, Szepesség, Szernye-mocsár, Taktakör, Beregi és Ungi Tiszahát, Tiszáninnen, Tóhát, ill. barkók, matyók). 3 FÉNYES Elek 1839. 3—4. köt. megyei adatai. 4 FÉNYES Elek 1939. 3—4 köt. megyei adatai. 5 GYÖRFFY György 1966. 49—163., 519—552., 735—820. 19