Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)
Kárpáti László: Egy borsodi ruszin énekeskönyv a 18. századból
nos lehetett, aki még Feífconak nevezte magát, s ezt a családnevet a többi bejegyzést tevők, vagy a magyar környezet módosította a Feketé-re, mint erre a „ ... Fekete (v)ocatus" bejegyzésrészlet is következtetni enged. A szövegben a Fekete név tükörfordítása: a Csarni is előfordul. János feltehetően azon galíciai helységek valamelyikében szerezhette műveltségét, ahol a 17—18. században főleg a baziliták aktivitásának köszönhetően virágzó énekiskolák működtek. Ilyen központok voltak Lemberg, Pocsájev, Przemysl, Sanok, Sambor, Stanyslawów, Zólkiew, Dabromil, Lawrow stb. Fetko (Fekete) János szerzőségét támasztja alá az is, hogy a könyvtáblán található családi vonatkozású bejegyzések kalligráfiája a legtöbb helyen megegyezik az illusztrációkhoz szervesen kapcsolódó feliratokéval, emellett a bejegyzésekhez és az illusztrációkhoz használt tinta anyaga is azonos. Több jel mutat arra, hogy a bejegyzések és az illusztrációk egy olyan kéztől származnak, akinek műveltségére egy rendkívül sokszínű és határterületek találkozásánál levő kultúrkör hatott. így többek között az is, hogy egyházi-szláv és latin bejegyzések, keleti és nyugati ikonográfiái típusok szoros összefüggésben követik egymást. Mindez az 1720. évi zamosci zsinat utáni Kelet-Lengyelország sajátos világa, melyben a bizánci-szláv tradíció erősen keveredett a Lengyel Korona és Litvánia egyházaiban egy igen intenzíven ható latinizációs tendenciával. A művészetben ez a folyamat olyan ikonográfiái típusok megjelenésében is tetten érhető, melyek könyvünkben is jelen vannak. A sajópálfalai irmologion illusztrációinak többsége 17. századi ukrán fa~ metszetek egyenes átvétele. A 18. század első felében kevés kivételtől eltekintve — mint például a román ikonfestészet — már nincsenek forgalomban régi festőkönyvek, ún. podlinnikok, hanem mind az ikonfestőknél, mind pedig a miniátoroknál a fametszetes könyvek töltik be ezt a funkciót. 16 Könyvünk közel 400 oldalából 32 lapon található rajzos illusztráció. Ezek többsége díszes fejléc, mely leggyakrabban a szombat esti dogmatikonok kezdetét ékesíti. Nagy számuk miatt valamennyi figurális kompozíció kép-genezisének felderítésére e helyt nem vállalkozhatunk, csupán néhány jellemzőnek ítélt példán keresztül teszünk kísérletet az archetípusok megfejtésére. A könyv egyik legizgalmasabb kompozíciós rejtvénye az a 115. oldalon levő, címlapnak is nevezhető egész oldalas illusztráció, mely az Istenszülőt ábrázolja. Valójában ez nem címlap, mivel semmilyen szerzői közlést nem tartalmaz. Ellenben kompozíciója a nyomtatott könyvek címoldalainak felépítését követi. A szerző másoló kedve itt különösen dekoratív grafikát hozott létre. A kompozíció kerete az ukrán ikonok díszes, nagykiülésű, gazdag plasztikájú architekturális elemeket is felhasználó keretépítményeire emlékeztet. A kompozíció legalsó mezőjének ornamentikáját kivéve — mely feltehetően nyomtatott előzmény nélküli szabad rajz — minden más részlet 1632 és 1648 között készült ukrán fametszetek felhasználásával jött létre. A keretrajz, mely mindkét oldalon három-három pilaszterre applikált, medaillonba foglalt főpapi képmást ábrázol, a Lembergben 1632-ben kiadott Ünnepi Minea címlapján jelenik meg először. Másolónk, hogy rajzát az előképtől arányaiban eltérő könyvének formátumához igazítsa, a negyedköríves párkánnyal koronázott, attikás keretkompozíciót megkurtítja, — elhagyva mindkét oldalon egy-egy szent főpap képmását. Megtartja azonban a képszéleken Lukács és János evangélista szimbólu16 VOINESCU, Teodora 1978. 27—28. 174
