Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)

Udvari István: Adalékok a XVIII. századi kárpátukrán hivatalos írásbeliséghez. XVIII. századi cirillbetűs kéziratok Szabolcsban

szép tanulmánya,

30 TÓTH Endre könyve,

31 BÉL Mátyás Szabolcs megyéről írott munkája,

32 s áttételesen hasznosítható Olsavszky püspök 1747-es Mária Teréziának felterjesztett összeírása.

33 A XVIII. század hetvenes éveiig egyetlen összeírás sem volt tekintettel a nemzetiségösszetételre, a nyelvi gyakorlatra, az ukrán lakosság lélekszámát meghatározni így tehát lehetetlen. A néprajzos nyerhet azonban a felekezeti megoszlást feltüntető adatokból is, mint ahogy ez PALÁDIKOVÁCS Attilának a görög katolikus és kárpátukrán problematika összefüggéseit érintő árnyalt gondolatmenetéből is kiderül.

34 Bármilyen nyelvűek voltak is a XVIII. században a görög katolikusok, kétségtelen tény, hogy az egyházi szláv (román) liturgiái nyelvű egyház sajátos ünneprendjével, önálló iskolaszervezetével, a kárpátukrán (román) etnikai területekről származó papjaival, kántoraival jelentősen befolyásolta hívei népi műveltségét. A XVIII. században az esperesek számos körlevélben sürgetik a rutén azbukák (ábécéskönyvek) iránti igények felmérését, illetve azok megvásárlását; a XIX. század első évtizedeinek iskolamesteri jelentései konkrétan tudósítanak arról, mit milyen tankönyvből tanultak „oroszul", illetve magyarul. A XVIII. század második felében AlsóSzabolcs ukrán népességét nem lehet ugyan egyértelműen elkülöníteni, de pontos adataink vannak a görög katolikus lakosság számáról, nyelvi gyakorlatáról, arról milyen vallásúakkal (nemzetiségűekkel) éltek együtt. A világi és egyházi területi beosztás között nem volt teljes összhang. Az alsó-szabolcsi esperességhez tartozott a Hajdú Kerület, a bátori járásból Kállósemjén, Érkenéz (ma a romániai Chiniz), Nyírbéltek, sőt Szatmár megyéből Penészlek, Nyírlugos. Az orosi parókia napkcri leányegyházával a kisvárdai járásba, a gelsei parókia szalmádi filiájávai pedig szintén Szatmárba nyúlott át az esperesség határa. A dadái járásban viszont Prügy a szerencsi, Tiszaeszlár pedig a tokaji parókia filiája volt. A liturgia nyelve a községek többségében az egyházi szláv, öt faluban pedig a román nyelv volt, melyek helyet kaptak a parochiális népiskolai oktatásban is. A hívek egy része magyar nyelvű,

35 másik része ukrán—magyar, illetve román—magyar bilingvis volt. Ezzel kapcsolatosan fontos rámutatni arra, hogy a vármegyei összeírások

30 kevésbé árnyaltak az egyes községekben használatos nyelveket illetően. Az esperesi látogatások alkalmával készített jegyzőkönyvek

37 több községben jeleznek kétnyelvű lakosságot, s nyilvánvalóan az utóbbiak adatait kell elfogadnunk, hisz a nyelvismeretnek a lelkipásztorkodás egyes teendőiben meghatározó jelentősége volt. A parochusok kétnyelvű vidékről, illetve falvakból származtak, s általában három (rutén, magyar, latin), nem ritkán négy nyelvet (+ román) tudtak, illetve használtak; a kántorok kivétel nélkül kétnyelvűek voltak. A nyelvi elvárásoknak megfelelően a különböző funkciókban, az eltérő helyzetekben és alkalmakkor más és más nyelvet használtak. Az esperesség nyelvi gyakorlatában a szinkretizmus érvényesült. Dorogra, az esperesség központjába csak magyarul jól tudó papok közül válogattak.

38 Az esperesek a vármegyével, a Hajdú Kerülettel la30 PAPP GYÖRGY 1939. 136—146. 31 TÓTH Endre 1974. 132—141. 32 BÉL Mátyás—SCHEMBERGER Ferenc 1979. 12—77. 33 EMBER Győző 1947. 95—117. 34 PALÁDI-KOVÁCS Attila 1973. 354—357. 35 TIMKÓ Imre 1971. 466—467, 469. 36 SzSzmL IV. A. I. Fasc. 35. N. 54. 1772. 37 HPL Fasc. 5. N. 20. 1780, Fasc. 2. N. 16. 1781. 38 HPL Fasc. 12. N. 10. 1777, TIMKÖ Imre 1971. 461. 139