Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)
Bakó Ferenc: Párhuzamok és eltérések az Eger környéki magyarság és nemzetiségek településében, építkezésében
nek, de a szabad tüzet a falba vágott kis fülke, a „kandalló" (szl.: kalando") révén még jó ideig bent tartották a házban (Kisnána). Az istállónak két formája figyelhető meg: a régebbi és szegényebb házakban azokkal egy fedél alá építve, a módosabb vagy újabb portákon pedig a lakással szemben az udvar másik oldalán önállóan, esetleg más gazdasági épületekkel együtt. Kisnánán a tüzelős istállót („konyica", konica) nem a lakóudvarra, hanem a külső kertbe építették. A két istállótípus a környező magyar falvakban is megtalálható: a házzal összeépített forma a hegyvidék, a különálló pedig inkább az Alföld sajátja. Az előzőt Domoszlón „kolic"-nak nevezik, a lakástól különálló építményt pedig Markazon magyarul „istálló"-nak, de ebben fészer és kamra is van. A markazi forma a hegyvidéki, palóc építésmódra emlékeztet, de a „csűr" nevet nem használja, 15 és újabb átvétel lehet. A táj építési szokásainak újabb kori átvételét Szajlán is megfigyelhettem, itt időponthoz is lehet ezt kötni. 1910. óta építenek 3 részes csűrt, aminek egyik ága az „ól", másik a „csűrág" és közöttük a „csűralj". Ezek a nevek azonosak a Mátraalján használatos terminológiával, mert ez a forma már az asszimiláció után fejlődött ki. Régebbinek és hagyományosnak látszik Domoszlón a jómódú család „istálló"-ja, ebben egy fedél alatt „fészer" („cienya", cien'a), „istálló" („hliev", chliev) és „kamra" (szl.: „komora") van. Kisnánán és Szajlán, ha az istálló a házzal egy fedél alá épült, vele szemben áll zsilipéit fa falazattal a „kamra", vagy „hombár" nevű épület, amiben búzásház, éléskamra és alatta pince van. A németek építkezése Mind az egri püspökség, mind a hercegi uradalom írásba fektette szerződései tájékoztatást adnak a XVIII. század első felében a telepesek építési körülményeiről. A földesurak telket biztosítanak az építkezéshez, de anyagot csak Grassalkovich ad, ill. ígér; a püspök leszögezi, hogy „mindenki a maga költségén épít". Ugyanakkor, ha a jobbágy elköltözik, házát és gazdasági épületeit köteles olyan állapotban hátrahagyni, hogy a helyébe érkező telepes használatba vehesse. A Kompoltra költöző elszásziaknak előírja a földesúr, hogy házaikat a már ott élő, korábban érkezett németek házaihoz hasonló módon építsék. 16 A néphagyomány tudósít arról, hogy ezek a házak komfort tekintetében soksok évtizeddel megelőzték környezetük magyar parasztházait: a lakószoba pl. már padlózott volt (Kompolt, 1753). Az írott források arra engednek következtetni, hogy a telepesek szakaszosan építkeztek. Először csak a lakószobát hozták tető alá és csak később építették hozzá a konyhát és a kamrát. 17 A püspöki uradalom térítés fejében látta el jobbágyait épületfával, amit időről időre igényelniük kellett. Egy ilyen igénylés 1765-ből megmaradt iratai betekintést engednek a magyar és német alattvalók építési gyakorlatába, utalva bizonyos etnikai jellegű különbségekre is. A Kerecsenden lakó Majer János és Nagy Ferenc, valamint Sebestyén Antal anyagigényéből megállapítható, hogy a német Majer házának épületfa elemei inkább csak nagyságrendi eltéréseket takarnak. A ház hossza és helyiségeinek száma (4) azt jelzi, hogy nemcsak a magyar jobbágyoké, hanem a nótárius háza is kisebb volt ennél. Az eltérés 15 Az ólas csűrre Párádon 1. DERCSÉNYI Dezső—VOIT Pál III. 496. 16 SOÓS Imre 1975. 332. 17 Az 1765. évi építőanyag-igénylésekben 1.: Maklár, Kerecsend. BAKÓ Ferenc 1969. 114
