Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)
Bakó Ferenc: Párhuzamok és eltérések az Eger környéki magyarság és nemzetiségek településében, építkezésében
3. Kompolt térképe 1842-ben, északi részén az uradalom magyar cselédeinek utcasorával meretet írja elő, már a falut magyar nyelvűnek jelöli meg. Ugyanez az egyházi kézikönyv eddig tárgyalt nemzetiségi falvainkról az alábbi információt adja. Kerecsenden kívül egyedül magyar nyelvtudás szükséges még Kisnánán és Egerszalókon; magyar—szláv Domoszlón és Markazon; magyar—német Aldebrőn, Kápolnán és Kompolton. Az 1910. évi sematizmus már minden faluban egyedül a magyar nyelv használatát írja elő, ;> ebben az időben tehát nemzetiségeink már csak magyarul beszéltek, ill. kétnyelvűek voltak. A hagyomány megerősíti ezt a véleményt, amikor állítja, hogy a németek általában a múlt század végén elvesztették anyanyelvüket, egyedül Kompolton mondták németül a litániát századunk első éveiben. A Mátra déli lábának szlovák falvai ezzel szemben kétnyelvűek voltak, mert a lakosság egy része ma is az. Kérdés, hogy minek tulajdonítható ez a gyors ütemű asszimiláció. Először az a lehetőség merül fel, hogy az állam, vagy a földesúr kényszerítő hatását lássuk mögötte, amit az is bizonyítana, hogy az 1750. körül Kerecsenden és Egerszalókon készített jobbágy összeírások a neveket sajátosan kezelték. Az öszszeíró biztos lefordította a német családneveket magyarra és azokhoz „alias" kötőszóval csatolta, a következő példák szerint: Fligler — Szárnyassy; Rózental — Rózsavölgyi; Chlezoth — Nyerges; Szaur — Possat; Pecker — Sütő; Rajch — Gazdak(!); Paur — Polgár stb. Nézetem szerint az eljárás azonban nem tekinthető kísérletnek a nevek magyarosítására, mert az egyik magyar jobbágy Nagy családnevéhez is a Sovány név kapcsolódik. A kísérlet inkább arra irányult, hogy ragadványneveket adjon, vagy kodifikáljon azért, hogy a német jobbágyokat a falu más lakói könnyebben meg tudják nevezni, szólítani e magyar nevek segítségével. Ezek a hivatalosan adott melléknevek azonban a mai névhasználatban ismeretlenek, időszakos szerepük tehát nyilvánvaló. A XVIII. században a telepítés alapvető célja a földesurak érdekeinek megfelelően a jó és megbízható munkaerő biztosítása, amivel nem állt volna összhangban a kényszer, vagy erőszak alkalmazása. Inkább kedveznek a jövevé5 HmL Érs. Lt. Liber 79—2. — Schematismus Cleri Dioecesis Agriensis. Eger 1827—1910. 107
