Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Petercsák Tivadar: Az erdő haszna

magasságig felnyúlik és kissé befelé hajlik. Gyakran egy-egy kis fogót (rufka) is véstek a két orrvég külső oldalába. A talpakba állított két-két rövid sulyok (pjestik) tartja a két eplényt. Az eplények oldalába fúrt négy karóhoz (rakonca) rakják a szállítandó fát.

11 Ez a szán nyáron is könnyen csúszott az avaron. A két világháború közötti években már egy alacsonyabb szánt (sanka) használtak a szénégetők is. A talpakba nem véstek sulykot, közvetlenül erre erősítették a két eplényt, s ebbe a rakoncákat. A talpak hossza kb. 180 cm, ebből kb. 90 cm a nyél. A szénhely vagy szénpad (söeff) kiválasztása és elkészítése nagyon fontos. Egyenes helyet keresnek, és először csákánnyal kb. 50 cm mélységig megvizsgálják a talajt. Ha sziklarepedést fedeznek fel, olyan helyet keresnek, amelynek jól szigetelt a talaja. Az alkalmas helyet megtisztítják a bokroktól és kijelölik a szénhelyet. Közepére leütnek egy karót, ehhez támasztják az egyik végén ágas rudat (cirkli vagy cirkulál, amit körbe forgatnak és csákánnyal kijelölik a kör alakú szénhely kerületét.

12 A szénpadot középen kissé magasabbra alakítják ki, hogy a víz kifelé folyjon, másrészt égetéskor a tűz az alacsonyabb területek felé húz, így hamarabb a széle felé terelődik. A szénhelyet keményre kell döngölni. A szénégetéshez sajátos eszközök szükségesek, melyeket a szénégető készít, illetve kisebb részben vásárolja. Csákány (dagan), kapa (graca), lapát (lopata) — a szénhely elkészítéséhez. Gereblye (hrableí — rövid fogú, hagyományos formájú, a falevelet szedik össze vele az erdőn. Kosár — faháncsból készül. Kettőt használnak: a nagyobbal a harasztot, a kisebbel a földet hordják a boksára. Gyújtóvessző (cinprut) — hosszú egyenes rúd a boksa begyújtásához. Döngölőfa (öapak) — a szén tömörítésére használják. Létra (rebrik) — különböző hosszúságúak, ezeken mennek fel a boksa tetejére. Szénvonó (ohreblo) — égés után ezzel húzzák le a földet a szénről. A régiek fából készültek, újabban csak a nyele fa. Porfeltakaró vagy poroló lapát (uhlarska lopata) — lapja hosszúkás szív alakú (50—55 cm hosszú, 20 cm széles), amihez 120 cm-es nyél járul. Bontó vagy bontóvas (Splésak) — hajlított vaskampó (23 cm) fa nyéllel (150 cm). Régebben ágas fa volt. Ezzel bontják szét a boksát. Szénhúzó gereblye (uhlárske hrable) a mezei gereblyétől fejének jellegzetes dőlésével és hosszú (18—20 cm) fogaival különbözik. 180 cm hosszú hasított nyele enyhén hajlított. Bontáskor ezzel fésülik meg a szenet (6. kép). Vasgereblye (zelezne hrable), szívlapát (velka lopata) — újabban használják földmunkához, szénrakáshoz. Locsolókanna (kupa) a gyors tűzoltáshoz, a sűrű fogazású vasvilla pedig a szén zsákba rakásához kell.

13 A szénégetőkupac hagyományos neve mile vagy mila, csak újabban hívják boksának.

1 4 Szénnek a bükk és a gyertyánfa a legjobb, a tölgyfa és a cserfa szene nagyon 11. Az ilyen típusú szánt Herkely Károly gömöri szánkónak nevezte. (HERKELY K. 1941. 262.), de az Mádai Gyula kutatásai szerint ismert volt a bükki és más borsodi községekben is. 12. A Bakonyban zsinórral húzzák meg a boksahely kerületét. (HEGYI I. 1978. 103.) 13. A szerszámok elnevezését vö.: LAJOS Á. 1956. 24—26. 14. A magyar lakosságú Mályinkán is hasonlóan hívják. (LAJOS Á. 1956. 21), a Zempléni-hegység falvaiban a szénégető kupac általános megnevezése mile, mila és csak újabban boksa. (PETERCSÁK T. 1981. 57.) A Bakonyban viszont csak a boksa elnevezést ismerik. (HEGYI I. 1978. 102.) 6* 83