Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)
Kriston Vizi József: A fiatalság életmódja és társas élete
ahhoz a házhoz, ahol a hozzájuk való lányok már összegyűltek. A fiatalabb fiúk és lányok a felszabadulást követő téli szombatok estéin az iskolában találkoztak, ahol a helyi tanító vezetésével egy-egy színdarabot próbáltak (pl. „Liliomfi"), s ilyenkor jöttek össze gyakorolni a közülük szervezett énekkar tagjai is. Nagy izgalommal, de közben szórakozva készültek egy-egy ünnepi (karácsonyi, újévi) fellépésre, amit előbb az iskolában, majd megépülését követően (1952-től) a kultúrházban rendeztek meg. A szombati esték mellett a vasárnapok még több lehetőséget nyújtottak a fiatalok társas szórakozásaira, közös együttlétükre. Ezek során szót kell ejtenünk néhány olyan jelenségről is, amelyek még hatással voltak a mai, ötvenes éveikben járó itteniek ifjúkori esztendeire. A hat elemit végzett fiatalok — míg 15. életévüket be nem töltötték — vasárnap délelőttönként, két-három órán keresztül az ismétlő iskola (nyegyelejska skola) tananyagát hallgatták. Ezután a lányok hazamehettek, és ebédig az otthoni munkában segédkeztek. A fiúk és a katonaságot még nem viselt legények ezalatt a számukra kötelező leventefoglalkozáson vettek részt, amit tavasztól késő őszig a falu fölötti réten kialakított futballpályán tartott tanítójuk. A gyakorlatozás után énekelve vonultak az iskolához, s csak azután mehetett ki-ki haza, ebédelni. 21 Télen a helyi levente-egyesület szertárából kölcsönzött lécekkel síeltek, míg a fiatalabbak az otthonról hozott szánkóval ereszkedtek le a meredek helgyoldalakon. A téli időtöltésnek ezt a formáját a lányok is igen kedvelték, így délután többen is csatlakoztak a fiúkhoz. A korai szürkületben gyakran kellett hazáig szaladniuk az őket kergető fiúk süvítő hógolyói elől. A falu utcái jó időben már kora délután megelevenedtek. A legények ismét a kocsmában jöttek össze, ahol hosszú órákon át biliárdoztak vagy ezt megunva beálltak az udvaron kuglizok közé. A fiatalabb fiúk ott ácsorogtak és kitartóan bámészkodtak körülöttük vagy felváltva állítgatták a bábukat. Tavaszi és kora nyári, valamint őszi délutánonként a futballpályán gyakran mérkőztek egymással a leventékből alakult csapatok, de igen sok néző akadt akkor is, ha a legények játszottak a nős férfiak ellen. Az ilyen eseményt még hetekkel később is emlegették a faluban. A nagylányok egy-egy barátnőjük házánál jöttek össze, ahol beszélgettek, egymás öltözetét igazgatták, majd egymásba karoltak és elfoglalva csaknem az utca egész szélességét, sétálni indultak a faluba. A daloló lányok ilyenkor minden cimborájuk házánál megálltak egy rövid időre, s ahová beinvitálták őket, ott az udvaron összefogózva táncoltak egy darabig. Sétájuk közben hosszabb időre álltak meg énekelni az iskola oldalában a Hősök Emlékműve melletti keresztnél. A kisebb leányok követték őket, de szokás szerint mindig tartották a távolságot. Estefelé, amikor a kocsma előtt elhaladtak, a legények közül már többen is mögöttük jártak, s „csak úgy hátulról lestek, szólítgatták a lányokat." Jó idő lévén, ezek az esték kivétel nélkül úgy végződtek, hogy a sétában elfáradt lányok a kuglizó melletti tögyfagerendákra ültek le. Ilyenkor tíz óráig is együtt voltak a velük beszélgető és nótázó legényekkel, akik — hogy kellemesebben teljék az idő — üzentek egy citerázni vagy harmonikázni tudó embernek is. A hideg beálltával vasárnap esténként a falu több pontján, főként a társaságot kedvelő lányos házaknál jöttek össze a fiatalok. A legtöbb szülő jól tudta, hogy az egész heti 21. Mind az ismétlőiskola, mind pedig a levente foglalkozásain való kötelező.részvétel - az országos rendeleteknek megfelelően - 1945-ben szűnt meg Répáshután. 395