Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Niedermüller Péter: Kalendáris szokások

A János-napi tűzugrálás szokására — hiszen nyilvánvalóan erről van szó - vonatkozó adatainkat ma már összefoglaló tanulmányban kellene feldolgozni. A szokás ismeretes Nógrádban, a Zempléni-hegyvidék falvaiban és természetesen Szlovákiában, viszont ismeretlen az alföldi szlovákok körében. Ugyancsak ismerik a cselekményt a különböző' kárpátukrán népcsoportok. A szokást szlovák területeken sobotki pretskakovač kifejezéssel jelölik, míg az ukrán népcsoportok a kúpalo, kupajlo elnevezést használják.

3 ° Répáshután ma már semmiféle terminust sem ismernek, ennek ellenére nyilvánvaló, hogy a cselekmény egykor élő szokás volt a közösségben. Ennek, valamint az irodalmi adatoknak az ismeretében feltételezhetjük, hogy a János-napi tűzugrálás szokása az észak-magyarországi területeken egykor általánosan elterjedt volt. Végül, áttekintésünket lezárva említsük meg mindenszentek (vsech sviaty) ünnepét. A falusiak e napon megtisztítják a temetőt, rokonaik sírjait. A sírokon gyertyát gyújtanak és a pap vezetésével, imádkozva, énekelve körbejárják a temetőt. A különböző ünnepköröket, szokásokat áttekintve visszatérhetünk a tanulmány elején felvetett gondolathoz és kísérletet tehetünk a szokásrendszer tágabb összefüggésekben való értelmezésére. Ennek során elsősorban az egyes magyarországi szlovák népcsoportok szokásainak összehasonlításáról van szó. Némileg leegyszerűsítve a feladatot, Répáshután kívül megkülönböztettük a nógrádi, a zempléni és az alföldi szlovákságot, illetve az anyaország népességét.

3 x Ezeknek a csoportoknak a szokásrendszereit egymáshoz viszonyítva, s a Szlovákiából származó adatokat viszonyítási alapnak tekintve, érdekes következtetésekre juthatunk. A rendelkezésünkre álló adatok alapján úgy tűnik, hogy az általunk „ideáltípusnak" tartott rendszerhez, a viszonyítási rendszerhez az alföldi szlovákok szokásai hasonlítanak a leginkább. Megállapításunk éles ellentétben áll MANGA J. véleményével, aki szerint „az Alföldre szakadt népcsoportok szokásanyaga, hagyománytartó ereje jóval szegényesebbnek, lazábbnak látszik, mint pl. a nógrádi szlovák falvaké".

32 Magam inkább úgy fogalmaznék, hogy az alföldi szlovákok szokásai mások, szokásrendszere más jellegű, mint a mai Magyarország északi vidékén élő szlovák népcsoportok cselekményei. Ennek okát — a nyilvánvalóan eltérő település- és népességtörténet mellett — döntő mértékben az egyes csoportok különböző földrajzi és kulturális környezetében látom. Az alföldi szlovákok ugyanis egy számukra teljesen idegen nyelvi, kulturális környezetbe kerültek. Ez a helyzet mennyiségileg elsorvaszthatta szokásrendszerüket, de egyidejűleg nehezítette, gátolta az új szokások átvételének a folyamatát. Mindez azt jelentette, hogy minőségileg szinte változatlan formában őrződött meg az eredeti szokásrendszer. A mai Magyarország északi vidékein élő szlovák csoportok esetében nemcsak a nyelvi, kulturális környezet volt más (mint az alföldi csoportok esetében), hanem az anyaországgal is élénkebb maradt a kapcsolat. Ez a tény hatással volt az itteni szokások mennyiségi és minőségi állapotára egyaránt. Az anyaország és az elszakadt csoportok szokásrendszere között — legalábbis elvileg — folyamatos volt a kapcsolat. Ponto30. NIEDERMÜLLER P. 1981.; DÖMÖTÖR T. 1964. 139-151. 31. Természetesen tudatában vagyunk annak, hogy az említett csoportok népességtörténeti szempontból egyáltalán nem tekinthetők homogén egységeknek. Vö. SIRÁCKY J. 1966. 32. MANGA J. 1974. 55. 327