Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Kóczián Géza: Etnobotanikai vizsgálatok Répáshután

••' ETNOBOTANIKAI VIZSGÁLATOK RÉPÁSHUTÁN KÓCZIÁN GÉZA A népi növényismeret és használat, a népi orvoslás a népi kultúra szerves részei. A gazdasági élet változása magával hozza a népi kultúra változását is. Fontos feladat a népi kultúra értékeinek megmentése, hiszen a régi ismeretek mennyisége egyre csökken. Répáshuta a Bükk hegység egyik települése, hűvös, hegyvidéki éghajlatú, a csapadék évi 600-700 mm. A Bükk-vidék természetes növénytakarója mindenütt az erdő, így különböző erdőtalajok alakultak ki. Répáshuta környékén erősen savanyú, nem podzolos barna erdőtalajok keletkeztek, melyeknek felső szintje erősen kilúgozott, tápanyagban szegény, vastagsága a fél métert sem éri el. (1) A terület komoly mezőgazdasági művelésre nem alkalmas. A XVIII. század második felében a királyi kincstár a területen üveghutát létesített, az első telepesek mesteremberek voltak. A diósgyőri koronauradalom megszűntével a huta is megszűnt, a megmaradt lakosság kénytelen volt más foglalkozásra térni. 1939-es adatok szerint a község területe 2917 kat. hold, ebből 34 hold szántó, 98 hold legelő, 23 hold terméketlen terület, a többi 2762 kat. hold erdőség az erdőkincstár tulajdona. A község lakosságának csak Va—1 holdnyi földje volt, ilyen birtokkal is csak 50 ember rendelkezett. A többiek erdei napszámmunkából, fuvarozásból, szén- és mészégetésből éltek. (2) A lakosság zöme ma is erdészeti munkás, mész- és szénégető, a földművelés ugyanúgy mint régen, ma is csak mellékfoglalkozás, a szükségletek egy részét elégíti csak ki. A megélhetéshez szükséges anyagok jó részét a környező mezőgazdasági területekről szerezték be, így a földművelésből, állattenyésztésből élő lakossággal való kapcsolat régi eredetű. A népi növényismeret nemcsak a Répáshután termesztett és a környéken előforduló vadnövényekre terjedt ki, hanem távolabbi területek kultúr- és vadnövényeire is. Etnobotanikai vizsgálataim minden felhasznált növényre kiterjedtek, természetesen gyűjtésem nem teljes. A növényeket az adatközlők segítségével begyűjtöttem, meghatározásukat a helyszínen, vagy később a herbáriumi példány alapján a következő szakkönyvek segítségével végeztem el: ÁROKSZÁLLÁSI Z.-BÁNHEGYI J.-BOROS Á.-GALLÉ L.-HORTOBÁGYI T.: Növényhatározó I. kötet. Tankönyvkiadó, Budapest, 1968. SOÓ R.-KÁRPÁTI Z.: Növényhatározó II. kötet. Tankönyvkiadó, Budapest, 1968. JÁVORKA S.-CSAPODY V.: Iconographia Florae Partis Austro- Orientalis Europae Centralis. Akadémiai Kiadó. Budapest 1975„ 229