Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Michal Markuš: Táplálkozás

Bár a dohányzás nem tartozik kimondottan a táplálkozás témakörébe, mégis élvezeti cikként számon tartjuk. A nehéz fizikai munka, egy-egy ízletes ebéd, kiivott sör után mindig jólesett egy pipadohány elszívása. A 19. század második felében a férfiak többsége még pipázott. A leveles dohányt a fuvarosok hordták az alföldi falvakból. De árulták a dohányt a korcsmárosok is. A felvágott dohányt dohányzacskóban (žačkov) tartották. A favágók ráérő idejükben maguk faragták a pipájukat (fajky). Későbben a miskolci vásárban cseréppipákat is kezdtek árulni, amit a debreceni fazekasok készítettek (debrecinky). A vásárokra járó fuvarosok, az erdészek már tajtékpipából (tajtik) fújták a füstöt. Ezeknek a szára, csutorája, kupakja és szopókája már sokkal díszesebb volt. Az idősebb férfiak, főleg katonaviselt mészégetők (vápenkári) bagót szopogattak.

3 2 Ma már a pipázás és a bagózás teljesen kiment a divatból, az idősebb generáció is áttért a trafikokban árusított cigaretták szívására. A répáshutaiak táplálkozásáról nyújtott kép nem volna teljes, ha az ételek felsorolásával párhuzamosan nem ismertetnénk az itteni konyha felszerelését is, az edényeket és egyéb evőeszközöket. Az elmúlt évszázad során ezek is többszörös változáson mentek keresztül. Legelőször a legrégibb konyhának a szerszámait mutatjuk be, amit az itt lakó, fával dolgozó lakosság a maga szükségére maga készített el. A bükki hutákban lakó szlovák favágóknak ezen a téren messze földön jó hírük volt. „A hutaiak jó mesterek!" (Huhnci sú dobrí majstry) — mondogatták egész Nógrádban, Hevesben és az Alföldön. Fából faragott konyhaszerszámaikat ismerték országszerte. A téli hónapok során fakanalakat, mentőket (varešky), szaggató deszkácskákat (lopatky), sótartókat (soľničky) faragtak és azokkal végigjárták, házalták a szomszédos megyéket. Saját maguk számára csinálták a favödröket (vedrá), a fejeshez szükséges sajtárokat (íochtáry), különböző hordókat (sudy, bočky), fatányérokat, tálakat (vahanky), tekenőket (korýtka), díszes tányértartókat (lyžníky), habarófákat (švrdlákyí, törőkét (tlučky), mozsarakat (mažiare), köpülőket (zbenky) stb. Ezeknek nagy része ma már természetesen kikerült a használatból. Egyik-másik azonban még több helyen ott lapul a konyha vagy kamara sarkában. így például a régi répási konyhaleltárnak szoros tartozéka volt a kemence fűtéséhez szükséges kaparó (ohreblo), szénvonó (papek), kenyérsütő lapát (chlebová lopata). A szabad tűzhely közelében volt a helye az acélnak, kovának és a taplónak (práchno), amit később a gyufa (mašina) váltott fel. A konyha falán lógott a tejszűrésre szolgáló cetka (= szűrő), s a vászonzacskó (žačkov), ami a sajtkészítés nélkülözhetetlen eszköze volt valamikor. A szabadtűzhely patkáján voltak a különféle fazekak (hrnky, hliňaky), serpenyők (šerpenky) — persze különböző nagyságban és méretben, ott sorakoztak a lábasok (rajtopy a rajtopiky), agyagból égetett merítő csupor (nabirače na vodu), korsók (korsovy), tálak (misky), a tányérok (misocky), s végezetül különböző méretű tejesköcsögök (cedáky). Ezeket az agyagból égetett fazekaskészítményeket szekerekkel házaló gömöri fazekasok hozták a miskolci vásárra, vagy akár ide Répáshutára. A pitvar előterében a falon függtek az újabb, miskolci vagy apátfalvai kőedénygyárakban készített cifra 32. MARKUŠ M. 198 L 88.; MARKUS M. 198 l/a. 201-203. 219