Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Michal Markuš: Táplálkozás

munkák végzésére.. Egészen újkeletű étel a csont- és raguleves, ezek mind a városi konyháról kerültek a répáshutaiak konyhájára. Húslevesnek kell minősíteni még a gerslilevest (krúpová polievka), mert a főzeléken kívül krumpli és valami füstölt hús is sűríti a tartalmát. A többgyermekes családokban a gazdasszonyok - rendszerint reggelire — gyakran főzték a tejes levest (mliečna polievka). Régebben, amikor még szigorúbban betartották a böjti tilalmakat, csaknem minden házban főzték a habart savanyú levest (kyslá plievka) vagy habart krumplit (zairepané krumpíre). Ez voltaképpen megfelelt a palócok kisztjének. Ma már csak a legidősebb nemzedék emlékezetében él. Mint a felsorolt példák mutatják, a répáshutai levesek többségét zöldséggel, krumplival, főtt tésztafélékkel sűrített habart levesek képezték. Voltaképpen a mártásokat is ebbe a kategóriába kellene sorolnunk. Ezek közül igen népszerű volt az úgynevezett múcsanka, amit kukoricalisztből főztek az asszonyok. Jó, kiadós étel volt, legfőképpen reggelire főzték. Ma már csak a legidősebb nemzedék főzi, de azok is csak igen ritkán. További népszerű mártások voltak még a krumpliból készített mártás (krumpir s omáčkou), valamint a sóska, kapor és fokhagymamártás. A mártásokat általában sült krumplival fogyasztották. Mint már a bevezető részben is láthattuk, a répáshutai férfiak és nők jól ismerték a Bükk flóráját. Amikor tehát a határban vagy az erdőben jártak, figyelmüket egyetlenegy növény sem kerülte el. Ami ehető volt, gondosan gyűjtögették. A vadsaláták, sóskák levelét megfőzték levesnek, mártásnak vagy salátának. Az erdőirtó favágók, szénégetők, ha munka közben vad fokhagymára (divý cesnak, Allium scorodoprasum) találtak, lehajoltak érte, letisztították, s kenyérrel-szalonnával elfogyasztották. Ugyanígy az asszonyok is kora tavasszal szedegették a csalán gyönge leveleit. Ezt is megfőzték levesnek, mártásnak, felhasználták a főtt krumpli ízesítésére. A szárított csalánlevelet felhasználták a bekormozódott edények tisztítására. Nem kisebb gonddal járták az erdőket a gombák után. Voltak olyan gombák, amiket nyersen is fogyasztottak, voltak amiket szárítottak. Sok talált gombát a tűzön vagy forró kövön sütöttek meg. Ősszel végigpásztázták az erdőket és a káposzta savanyításához alkalmas gombákat keresték. Az utolsó évtizedekben - különösen az I. világháború után — igen sokan a lakóházuk körüli kertekben gyümölcsfákat és zöldségféléket ültettek. Ezek persze az itteni zord időjárás miatt sokszor nem tudtak beérni. Ezért a szükséges gyümölcsöt és zöldségféléket a miskolci piacról szerezték be. A télire savanyítandó káposztát is innen szállították Répáshutára. Voltak olyan fuvarosok, akik ha fával vagy szénnel mentek be Diósgyőrbe vagy Miskolcra, visszafele jövet a piacon felvásárolták az olcsóbb zöldséget, s azt szekérre rakva felhozták a faluba.. De akadtak a miskolci piacon olyan zöldséges kofák, akik a hét valamelyik napján fellátogattak Répáshutára és itt adták el a felhozott zöldséget, káposztát. Az idősebb gazdasszonyok közül többen emlékeznek arra, hogy azelőtt volt egy olyan bolgár kertész, aki a paradicsom érésekor termékeit nem vitte a miskolci piacra, hanem ehelyett felhajtott Répáshutára, hogy az itteni gazdasszonyok is hozzájussanak jó minőségű paradicsomhoz. A mai szocialista közellátás is követi ezt a példát és a nyári időben kisebb teherautókon ellátják a répáshutai fogyasztókat friss zöldségfélével. A krumpli is mindig igen jelentős helyet foglalt el a répáshutaiak táplálkozásában. A viszonylag kis községhatárban minden család igyekezett a saját szükségletére megter213