Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

D. Fügedi Márta: Kenderfeldolgozás és vászonfelhasználás

Ugyancsak jobb minőségű vászonból készült, tisztább lepedőt használtak az asszonyok a falun kívüli, így a piacra való batyuzáshoz. Ennek a neve batyuruha, abrosz, obrusek. A háztartásokban jelentős jövedelemkiegészítést jelentett, hogy a répáshutai asszonyok rendszeresen hordtak a háztartásból és az erdei gyűjtögetésből kikerülő termékeket Miskolcra és Lillafüredre eladni. A hosszú utat — a hátukra kötött teherrel — a hegyen át gyalog tették meg. A málnát, szedret vödörbe tették, s egyszerre két vödröt is felkötöttek a hátukra, harmadikat pedig előre. Gombát, szárított gyümölcsöt, tejterméket pedig hosszúkás kosárba kötve szállítottak. Búcsúba Egerbe, Kacsra, Mezőkövesdre jártak az asszonyok, általában csapatostól mentek, gyalog a hegyen át. Az élelmet, holmit kosárba pakolva díszes abroszban a hátukra kötve vitték ekkor is. A férfiak fuvarozás, erdei munka miatti gyakori távolléte következtében az asszonyokra sok olyan munka is hárult, melyet más vidéken inkább a férfiak végeznek el. Ez is további magyarázatul szolgál a háton való teherhordás kiemelkedő jelentőségéhez. Az asszonyok sokszor még teli zsákot, terményt és bármiféle nehezebb terhet is felkötöttek a hátukra hamvassal.

9 Répáshután elsősorban a férfiak munkájához, a fuvarozáshoz és az erdei munkákhoz kapcsolódik a vászontarisznya (tanistra) használata. A családtól, a háztól való gyakori és hosszabb távollét alakította ki a tarisznya jelentőségét, minden férfinak volt legalább két-három tarisznyája és ezt mindig magával hordta, ha a faluból eltávozott. Tarisznyában vitték az ennivalót, a személyes tárgyaikat. A tarisznya kisebb változata egy napra való eleségnek elegendő, de használtak olyan „nagytarisznyát" is, amelyben egy hétre való eleség is elfért, ha az erdei munkák vagy a fuvarozás miatt hosszabb időre távolmaradtak. Ez az életmód határozta meg a férfiak táplálkozását is, sokféle száraz, tartósított és tárolható ételt használtak, melyet a tarisznyában vittek magukkal. Kisebb-nagyobb zacskófélékben és tarisznyákban tárolták a száraz tésztát, szárított gombát. Ilyenekben vitték magukkal a férfiak a lebbencset, a száraz rántást (zapraSka) és egyéb száraz ételféléket az erdei kunyhóba is. Az asszonyok teherhordó eszköze volt a kantár (kantar), lapos korcból összeerősített ritkaszemű háló, melybe az étellel teli fazekat (rajtuk) tették. Ezt a lapos madzagot az asszonyok általában maguknak megszőtték a férfiak által készített egyszerű madzagszövő táblán. Ilyen laposmadzagot sok célra használtak, a kantár használata azonban már régebben háttérbe szorult, mivel ha a távolabb dolgozó férfiaknak rendszeresen hordták az ebédet, e célra inkább kandlit, ételhordót vettek Miskolcon. A gyerekágyas asszonynak pedig díszes terítővel letakart hosszúkás kosárban vitték az ebédet. Madzag- és kötélfajtákra nagy mennyiségben szükség volt minden parasztgazdaságban. Az erősebb köteleket, istrángot, gyeplőket azonban inkább vásárban szerezték be, de szórványosan emlékeznek arra is, hogy cigányok is hordtak a faluba kötelet, madzag9. A teherhordó lepedők jelentőségének vizsgálata megerősíti PALÁDI-KOVÁCS A. azon megállapítását, hogy azokon a vidékeken, ahol a batyuzással való teherhordás jellemző volt, a megszőtt vászonmennyiség jelentős részét használták fel e célra, s talán a batyuzás jelentőségével is összefügg, hogy a kenderfeldolgozás ilyen területeken tovább fennmaradt. Vö.: PALÁDI-KOVÁCS A., 1973.445. 13 Répáshuta 193